A pénzügyminiszter a magyar bankpiac megkerülhetetlen szereplőjének nevezte az OTP-t a részvényesek előtt. Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a tőkeerős bankrendszer a gazdasági ellenállóképesség és a gazdaság működtetéséhez szükséges hitelezés fontos eleme, tagjainak tőkemegfelelési és likviditási mutatói jelentősen meghaladják a törvény által meghatározott mértéket. A kormányzati gazdaságpolitika mellett a bankoknak is köszönhető, hogy Magyarország külső segítség nélkül tudta átvészelni az elmúlt évek nemzetközi szintű válságsorozatát – tette hozzá.

Hirdetés

Emlékeztetett, hogy a kormány 2010 után megerősítette a magyar gazdaság ellenállóképességét, megteremtette a stabil növekedés feltételeit. Ha a járvány, az ukrajnai háború, a szankciók, az energiaválság, a magas kamatkörnyezet a 2009-es állapotban találta volna a magyar gazdaságot, az családok százezreit, vállalatok tízezreit tette volna tönkre, és talán az állam is csődbe ment volna – fogalmazott.

Korábban írtuk

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság az idén újra emelkedő pályára állhat, köszönhetően többek között a stabil munkaerőpiaci helyzetnek és a rekordszintű foglalkoztatásnak, az államadósság csökkentésének, az államadósság-finanszírozás strukturális átalakításának. Utóbbiról elmondta, hogy a lakosság részaránya az adósságfinanszírozásban 3 százalékról több mint 20 százalékra nőtt, a devizaadósság aránya 50 százalékról 30 százalék alá csökkent, a kamatkiadások mintegy háromnegyed része már nem külföldre, hanem belföldi szereplőkhöz kerül.

A költségvetési hiány a pénzügyminiszter szerint az idén 4,5 százalék lehet, 2026-ra viszont már 3 százalék alá csökkenhet. Az egyensúly javításához a 675 milliárd forintnyi beruházás átütemezése is hozzájárul, de nem szűnik meg az állam beruházási szerepvállalása – mondta.

A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar gazdaság teljesítménye ma 5 százalékkal haladja meg a világjárvány előtti szintet, jelentősen felülmúlva az uniós átlagot, 2025-re pedig az IMF szerint a negyedik, az Európai Bizottság szerint pedig a 2. leggyorsabban növekvő gazdaság lehet a magyar az uniós rangsorban.