Jelenlegi hely

Rezsicsökkentéstől a közművisszavételig

Egy átlagos háztartás 170 ezer forintot takarít meg évente

A napokban kapják első számláikat a háztartások, amelyeket az állami energiaszolgáltató, a Nemzeti Közművek Zrt. állít ki. A szervezet létrehozásával befejeződött a gázpiac és részben az áramszolgáltatás visszaállamosítása.

A folyamatot a 2013–2014-es rezsicsökkentés alapozta meg, amelynek keretében bő negyedével lett olcsóbb a háztartási energia. Jelenleg pedig az állami tulajdon az alacsony árszint fenntartását szolgálja.
A következő hónapokban is nő a Nemzeti Közművek Zrt. ügyfélköre, miután ősszel a Magyar Telekom vonul ki az árampiacról. Az utóbbi években kialakult árszint mellett a telekommunikációs cég ugyanis már nem tud vonzó alternatívát kínálni. Ügyfelei népes táborhoz csatlakoznak, hiszen tavaly decemberben a Démász áramszolgáltató, 2014 tavaszától 2016 őszéig pedig az összes gázszolgáltató átadta lakossági ágazatát az államnak. Ezt kezdetben a Nemzeti Közműszolgáltató irányítása alatt álló Főgáz működtette tovább, s a rendszer egységesítésére idén júniusban alakult meg a Nemzeti Közművek Zrt.

Az állami cég 3,4 millió ügyfelet lát el a gázpiacon, és 800 ezret az elektromos szolgáltatás területén. A magyar háztartások a rezsicsökkentés három hullámának eredményeként 2014 óta negyedével olcsóbban kapják az áramot, és harmadával olcsóbban a gázt. Egy átlagos háztartás a rezsicsökkentésnek köszönhetően 170 ezer forintot takarít meg évente. Összességében pedig a rezsicsökkentés kezdete óta a lakosság 1000 milliárd forintot takarított meg.

Utóbbi összeg megegyezik azzal a profittal, amit a szocialista–szabad demokrata kormányok által monopolhelyzetbe hozott külföldi közműtulajdonosok kivittek az országból. A külföldi extraprofitok elvételének eredményeként az EU statisztikai hivatala szerint Magyarországon a harmadik legalacsonyabb az áram, és második legalacsonyabb a földgáz ára – a rezsicsökkentés előtt ez a fizetésekhez képest a legmagasabb szinten állt Európában. A folyamat pont ellentéte a privatizáció utáni időszaknak, amikor duplájára nőtt a villamos energia és háromszorosára a gáz ára. A családok jövedelmük negyedét, a szegényebbek felét voltak kénytelenek a rezsi fizetésére fordítani.

A rezsicsökkentés több más, azóta szintén döntően állami kézbe került közszolgáltatásra kiterjedt. Olcsóbb lett a távfűtés, a víz- és csatornadíj, a szemétszállítás, a kéményseprés, valamint a palackos gáz ára is. A mérséklődő díjak pedig a számlafizetési fegyelmet is kedvező irányba tolják: a 30 napon túli hátralékok mintegy felére mérséklődtek az elmúlt években.
Az alacsony rezsidíjak fenntarthatóságát szolgálják a Paksi Atomerőmű kapacitásának hosszú távú fenntartása érdekében hozott intézkedések, hiszen a kormány határozott célja a rezsicsökkentés vívmányainak megőrzése.


 

Lapszám: