A múlt héten az észak-koreai fogságból kómában az Egyesült Államokba hazatért és hétfőn elhunyt 22 éves Otto Warmbier esete megrázta a világot. De érdemes visszamennünk az időben néhány hónappal ezelőttig, amikor az amerikai baloldal a “fehér kiváltságnak” adott virtuális pofonként ünnepelte honfitársuk bebörtönzését a kommunista távol-keleti országban.

Fotó: MTI/EPA/KCNA


Fotó: MTI/EPA/KCNA

A National Review felidéz egy cikket az ultraliberális Huffington Postból, amely az “Észak-Korea bebizonyítja, hogy a fehér kiváltságod nem univerzális jog” címet viseli, és amelyben az önmagát “forradalminak” nevező La Sha nevezetű hölgy a következőket írja: “Micsoda elképesztő pillanat lehet, amikor valaki ráébred, hogy bár 21 éven át folyamatosan dicsőítette őt a világ egyszerűen azért, mert a DNS-e a kedvező fenotípust állította elő, ez az előny nem abszolútum. Milyen kellemetlen, amikor ráébred, hogy minden befolyása és hatalma ellenére még a külügyminisztérium sem tudja kikényszeríteni a szabadon bocsátását. Micsoda felismerés lehet rájönni, hogy a könnyekkel senki nem törődik. Ahogy mondtam, Észak-Koreában 15 éven át kényszermunkát végezni elképzelhetetlen, de nem kevésbé az, hogy egy olyan helyre menjek, ahol nem látnak szívesen és megszegjem a törvényeiket. Viszont én egy fekete nő vagyok. Az a reménytelen félelem, amelyet most Warmbier megtapasztal, az én mindennapi valóságom egy olyan országban, ahol a hozzá hasonló fehér férfiak tudatosan nem vesznek tudomást az én szenvedéseimről, és hozzájárulnak annak a rendszernek a fennmaradásához, amely az én kontómra biztosítja az ő felsőbbrendűségüket. [Warmbier] most egy kívülálló, aki annak a kormánynak a kiszolgáltatottja, akiket nem érdekel a segélykiáltása. Én megértem a helyzetét”.

“Ez itt nem más, mint agyatlan morális relativizmus, méghozzá a döbbenetes fajtából” – írja a cikkre reagálva National Review főmunkatársa, David French. – “A fekete nők számára az Egyesült Államokban ugyanaz a ‘mindennapi valóság’, ami az észak-koreai munkatáborokban? Hogy képes bárki is komolyan venni ezt a kijelentést? Ha ez így igaz, miért nem özönlenek milliószámra [az amerikaiak] Kanadába? La Sha megérti, mit tesznek – mit kockáztatnak – azok, akik megpróbálják elhagyni Észak-Koreát? Nem hallotta az észak-koreai menekültek történeteit?”.

A szintén baloldali Salon magazin egy, az éj leple alatt valamikor már eltávolított cikket közölt egy igen hosszú címmel – “Íme Amerika leghülyébb menő sráca: bemutatjuk a University of Virginia diákját, aki azt hitte, lehet viccelni Észak-Koreában” -, amely azonban a legnagyobb internetes archívumnak köszönhetően mind a mai napig, mindenki számára elérhető. 

Az írásban hosszan idézik a kizárólag vígjátékokat és mókás sorozatokat, stand up comedy műsorokat és viccesnek szánt beszélgetős show-kat sugárzó Comedy Central egyik adását, amelyben egy Larry Wilmore nevű műsorvezető hosszú perceken át viccelődik a bebörtönzött amerikai fiú esetén, többek közt ezekkel a szavakkal: “Ha az [egyetemi] beavatási szertartásaid része egy nemzetközi bűntény elkövetése, akkor először el kell olvasnod az Amerikai Menősrác Garancialevél kisbetűs részeit is. Ott az áll, hogy a Menősrác Kiváltságok nem érvényesek a totalitariánus disztópiákban”.

“Még 2016-ban is egyértelmű volt, hogy Warmbier története nem vicc” – írja a Fox News weboldalán megjelent publicisztikájában a hírcsatorna egyik producere, Martin Hinton. – “Észak-Korea a világ talán leginkább elnyomó országa és még a legjobb esetben is minimum szörnyűséges volt Warmbier esete. (…) Warmbier balga dolgokat tett, ehhez nem fér kétség, és mások tanulhatnak abból, ami történt. De nem szabad elfelednünk, hogy nem volt kém vagy terrorista, vagy gyilkos, csak egy gyerek volt, akit aztán lényegében egy csínytevésért öltek meg. Akkor miért nevetnek az emberek? Végeredményben talán a kiváltságok egy különleges fajtájáról van szó. Mivel Warmbier egy menő, fehérbőrű srác volt, tökéletes célpontként szolgált. Úgy tűnik, sokan érezték úgy, hogy joguk van nekiesni. Gondolom, ezek az emberek már nem nevetgélnek”.

demokrata.hu