Ellentétben azzal, amit a baloldali német igazságügyi miniszter állít, az Európai Bíróság döntése nem kötelezi Magyarországot semmire – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel.

A magyar miniszter Heiko Maas szavaira reagált ezzel, aki úgy fogalmazott, ha Magyarország a migrációs válságban továbbra is ragaszkodik a konfrontációhoz, akkor szükség esetén meg kell vonni Magyarországtól uniós pénzeket.

Szijjártó Péter válaszában aláhúzta, a bíróság döntését tudomásul veszik, de továbbra is elutasítják az illegális bevándorlást, és nemet mondanak a kötelező betelepítési kvótára.

A Magyarországnak szerződések szerint járó uniós forrásokat összekötni az illegális bevándorlással sumák dolog – közölte a magyar tárcavezető, hozzátéve, különös tekintettel igaz ez arra, hogy a Magyarországra érkező forrásokból jelentős mértékben nyugati, például német cégek profitálnak.

„És ne hallgassuk el azt a tényt sem, hogy képmutatás Magyarországot számon kérni, amikor az uniós tagállamok a kvóta szerinti vállalásaik mindössze 25 százalékát teljesítették” – tette hozzá Szijjártó Péter.

A miniszter megjegyezte továbbá, „megtisztelő, hogy a német választási kampányban Magyarországgal foglalkoznak, ugyanakkor felhívjuk a német igazságügyi miniszter figyelmét, hogy Magyarország a magyar emberek adóforintjaiból védi a schengeni határt, s vele együtt Németországot is”.

„Érdekes, hogy a szolidaritásnak ez a fajtája nem kelti fel egy német miniszter figyelmét” – zárta közleményét a miniszter.

MTI