„A nemzetközi közösség közös vágya a kétoldalú párbeszéd megerősítése”

Hirdetés

– mondta az elnök a kínai külügyminisztérium közlése szerint.

A kínai vezető hangsúlyozta továbbá, hogy a két országnak közös nevezőt kell keresnie, félre kell tenniük a nézeteltéréseiket ahelyett, hogy „ördögi versengésbe bocsátkoznának” – idézte Hszit a kínai külügyminisztérium.

Hozzátette: a két országnak a szavakat tettekkel kellene honorálnia, ahelyett, hogy egy dolgot mondanának, de az ellenkezőjét tennék.

„Kína örömmel látja a magabiztos, nyitott, gazdag és virágzó Egyesült Államokat (.) és reméljük, hogy az Egyesült Államok is pozitívan tekint Kína fejlődésére. Ez alapvető kérdés, amellyel foglalkozni kell”

– szögezte le a kínai elnök.

Korábban írtuk

Hszi reményét fejezte ki, hogy Washington pozitív fényben tud tekinteni Peking fejlődésére annak érdekében, hogy a kétoldalú kapcsolatok valóban stabilizálódjanak, javuljanak és előrelépjenek.

A péntekig tartó, háromnapos kínai látogatáson tartózkodó Blinken az után találkozott Hszivel, hogy több mint 5 órás tárgyalást folytatott Vang Ji kínai külügyminiszterrel, ahol az amerikai diplomata kifejezte az amerikai oldal aggodalmait és elmondta, hogy a két ország között aktív diplomáciára van szükség.

„A kínai-amerikai kapcsolatban számos zavar támadt. A többi közt Kína önnön fejlődéséhez való legitim jogait elnyomják, és kihívásokkal nehezítik, hogy Peking érdekei szerint cselekedhessen”

– mondta Vang Blinkennek.