Az Egyesült Államok szövetségi fellebbviteli bírósága csütörtökön hozott döntésével meggátolta Donald Trump amerikai elnököt abban, hogy azonnali hatállyal megszüntesse az illegális bevándorló fiatalokat védő DACA-programot.  

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A kaliforniai San Franciscóban lévő fellebbviteli bíróság egyhagúlag hozott döntésével egy alsóbb fokon született előzetes végzést hagyott jóvá kimondva, hogy a Trump-kormányzatnak érvényben kell hagynia az elődje, Barack Obama által létrehozott programot, amely több százezernyi olyan fiatalt véd a kiutasítástól, aki még gyermekkorban, a szüleivel érkezett illegálisan az Egyesült Államokba és ott is nőtt fel.     

A bírói érvelés szerint az elnök döntése a DACA-program fokozatos megszüntetéséről „önkényes, önfejű és nincs összhangban a törvénnyel”. A fellebbviteli bíróságnak három tagja közül egyet Barack Obama, kettőt pedig még Bill Clinton volt elnök nevezte ki.

Az ügyben azonban nem ez lesz a végső döntés. A kormányzat még hétfőn keresetet nyújtott be az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bírósághoz, kérve a DACA-ügyben hozott, alsóbb szintű bírósági döntések felülvizsgálatát.     

A DACA (Elhalasztott intézkedés a gyermekkorban érkezetteknek) nevű programot 2012-ben az akkori amerikai elnök, Barack Obama hívta életre. A programban résztvevők jogszerűen folytathatnak tanulmányokat és vállalhatnak munkát az Egyesült Államokban és – bizonyos idő elteltével, megfelelő feltételek esetén – kérelmezhetik az amerikai állampolgárságot is. Mintegy 700-800 ezer, elsősorban latin-amerikai – az Egyesült Államokban álmodozók nemzedékének nevezett – fiatal vett részt a programban.

Az amerikai igazságügyi miniszter 2017 őszén jelentette be, hogy a kormány hatályon kívül helyezi a DACA-programot, Donald Trump elnök pedig azt hangoztatta, hogy egy folyamatról van szó. A kormányzati érvelés szerint a DACA-program megkerüli az érvényes bevándorlási törvényeket. „Azért vagyunk a lehetőségek nemzete, mert a törvényesség nemzete vagyunk” – szögezte le akkor az elnök, aki utalt egyúttal arra is, hogy a programot Barack Obama a kongresszus megkerülésével hívta életre. 

A törvényhozóknak azonban nem sikerült megegyezésre jutniuk egy új, átfogó bevándorlási törvényről, így nem szabályozták a DACA-fiatalok helyzetét sem. 

A félidős választások kampányában Donald Trump és a republikánusok egyik központi témája a bevándorlás szigorítása volt. Donald Trump felvetette a születés jogán járó állampolgárság elnöki rendelettel történő megszüntetését és katonákat küldött az amerikai-mexikói határ védelmére is.