Fotó: MTI/EPA

Előrehozott parlamenti választásokat tartanak június 8-án Nagy-Britanniában – közölte kedden Theresa May brit miniszterelnök. A jelenlegi parlament mandátuma 2020-ban járt volna le.

Theresa May teljesen váratlanul jelentette be a választások kiírásának tervét. A választásokról szóló törvényjavaslatot a kormány szerdán terjeszti az alsóház elé, amely várhatóan még aznap szavaz is az indítványról.

A brit kormányfő, aki tavaly nyáron vette át a miniszterelnöki tisztséget David Camerontól, eddig azon az állásponton volt, hogy nincs szükség soron kívüli parlamenti választásra, mivel az csak újabb bizonytalanságot teremtene éppen a brit EU-tagság megszűnéséről folytatandó tárgyalások kritikus kezdeti szakaszában.

Downing Street-i hivatala előtt tett keddi nyilatkozatában viszont éppen azzal indokolta az előrehozott választásokról szóló döntést, hogy csak így garantálható a következő évek tárgyalássorozatához szükséges biztonságos politikai háttér.

Theresa May hozzátette ugyanakkor, hogy “vonakodva és csak a közelmúltban” hozta meg döntését az előrehozott választások kiírásáról.

A kormányfő egyenes utalást tett arra, hogy elégedetlen a kormányzati és törvényhozási körökben tapasztalható széthúzással, mondván: az ország kezd egységesen felsorakozni a Brexit-folyamat mögött, “a Westminster azonban nem”.

A brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folytatandó tárgyalásokhoz elengedhetetlen az egység a londoni Westminster kormányzati negyedben, és ennek megteremtése végett vált szükségessé az előrehozott választások kiírása – mondta a brit kormányfő.

May a döntés indoklásában alig burkolt utalást tett arra is, hogy a kormányzó Konzervatív Párt jelenlegi csekély alsóházi többségének bővülését reméli a választásoktól. Kijelentette: az ellenzéki pártok abban bíznak, hogy a kis parlamenti kormánytöbbséget kihasználva irányváltásra kényszeríthetik a kormányt a Brexit-tárgyalásokon.

A miniszterelnök szerint “a Brexit-folyamatban nincs visszaút”, de az ellenzék veszélyezteti a kilépési tárgyalások hazai előkészítését, és ez gyengíti a kormány tárgyalási pozícióit Európában is. “Ha most nem tartunk parlamenti választásokat, folytatódna (az ellenzék) e politikai játszadozása (…) A Westminster megosztottsága veszélyezteti azt a képességünket, hogy sikert kovácsoljunk a Brexitből” – fogalmazott a brit kormányfő.

Theresa May szerint most kínálkozik “vissza nem térő esély” az új választások lebonyolítására még azelőtt, hogy az Európai Unió kialakítaná végleges tárgyalási pozícióját és megkezdődnének a részletes tárgyalások a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről.

May március 29-én indította el hivatalosan a kilépési folyamatot a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásával.

Az 50. cikkely szabályozza a kilépési folyamatot, kétévi időtávlatot meghatározva a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalásokra. Ennek alapján a brit EU-tagság 2019 márciusában szűnhet meg, hacsak a felek nem állapodnak meg a folyamat meghosszabbításáról. Ehhez azonban az Európai Unióban maradó 27 többi ország egyhangú beleegyezésére lenne szükség.

Az előrehozott választásokat bejelentő keddi nyilatkozatában Theresa May hangsúlyozta, hogy az eredeti választási menetrend alapján a kilépési tárgyalások legkritikusabb végső szakasza az újabb brit parlamenti választásokat közvetlenül megelőző időszakra esett volna.

A kormányfő nem tett említést a választási esélyekről, de a jelenlegi felmérések egyöntetűen arra vallanak, hogy a Konzervatív Párt megsokszorozhatja 15 fős alsóházi többségét. A legnagyobb brit közvélemény-kutató cégek legutóbbi vizsgálatai szerint a Konzervatív Pártra 43-45 százalék, a legnagyobb ellenzéki erőre, a Munkáspártra 23-25 százalék voksolna.

A brit választási rendszer alapján ha ez a megoszlás érvényesül a júniusi választásokon is, a Konzervatív Párt földcsuszamlásszerű győzelemre számíthat.

A húsz évvel ezelőtti, 1997-es választásokon a Tony Blair vezette Munkáspártra 43,2 százaléknyian szavaztak, és a Labour fennállása óta addig példátlan, 179 fős alsóházi többséggel alakíthatott kormányt.

A jelenlegi választási törvény öt évben rögzíti a parlament mandátumát, vagyis a 2015-ben megtartott legutóbbi választások után 2020-ban lenne esedékes az újabb választás. A törvény szerint ez azonban felülírható, ha az alsóházi képviselők kétharmados többséggel megszavazzák a soron kívüli választásokat.

Ez valószínűsíthető, mivel az ellenzék folyamatosan azt követelte eddig, hogy Theresa May – aki a brit EU-tagságról tavaly júniusban tartott, a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert népszavazás után, választások nélkül vette át a kormányfői tisztséget David Camerontól – választásokon erősítse meg mandátumát.

Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője kedden közölte, hogy üdvözli és támogatja az előrehozott választások kiírását.

MTI