Fotó: mti, koszticsák szilárd
Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd

A V4-ek családpolitikai ügyekkel foglalkozó parlamenti bizottságainak képviselői egyetértenek abban, hogy erősíteni kell az uniós családpolitikát, és abban is, hogy nem a migráció a megoldás a népességfogyásra – mondta az Országgyűlés népjóléti bizottságának fideszes elnöke azt követően, hogy az Országházban tartott csütörtöki találkozójuk után közös nyilatkozatot adtak ki.

Selmeczi Gabriella szerint ma „Brüsszel nem igazán családbarát politikát folytat”.

Közölte, a konferencián nyomatékosan hangot adtak annak, hogy a család a nő és férfi kapcsolatán alapul, ahogy az a magyar alaptörvényben is szerepel, és annak is, hogy elutasítják a „gender programot”. Hozzátette: a delegációk is egyetértettek abban, hogy „biológiai nemek vannak”.

Közölte, a konferencián elhangzott: elutasítják a „gender program” részeként azt, hogy vannak társadalmi nemek. 

Elmondta, a záródokumentumot megküldik az Európai Unió 28 országa parlamentjeinek. 

A Selmeczi Gabriella által konstruktívnak jellemzett rendezvényen megvitatták, hogy Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország milyen családpolitikai válaszokat ad arra, hogy egyre kevesebb gyerek születik. Elmondta, konferencián egyetértettek abban, hogy a V4-ek országaiban „a demográfiai helyzet nem jó, javítani kell rajta, tennünk kell valamit”. Egyetértettek abban is, hogy a bevándorlás helyett „egy jó családpolitika” lehet a megoldás a népességfogyásra.

Közölte, a V4-ek feladatuknak tekintik, hogy Brüsszel figyelmét felhívják, az uniós jogalkotást pedig olyan irányba tereljék, hogy Európában erősödni tudjon a családpolitika. Gyengének érezzük az EU-ban a családpolitikai eszközöket, ezért egyetértettünk abban, hogy feladatunk a családpolitika erősítése – fogalmazott a házigazda.

Selmeczi Gabriella a V4 országok közös érdekeiről szólva örömét fejezte ki, hogy sikerült elkerülni, hogy a más országban dolgozó uniós állampolgároknak járó családtámogatásokat csökkentsék. „Kijelentettük, hogy nem vagyunk másodrendű állampolgárok, büszkék vagyunk a szaktudásunkra és a munkánkra, és az egyenlő bánásmód elvét alapvetőnek tartjuk a Kelet- és Közép-európai munkavállalók esetében” – mondta.

Kitért arra is, Kövér László házelnök meghívását tolmácsolta a Budapesten járt delegációtagoknak, akiket március 1-jén és 2-án ismét várnak a magyar fővárosba a V4-ek házelnöki találkozójára.

A négy ország parlamenti képviselői a dokumentum aláírása után egyebek mellett örömüket fejezték ki, hogy közösen is elkezdtek foglalkozni a mindenre kiterjedő demográfiai válsággal.

Arról beszéltek, hogy Budapestről Európának olyan gyógymódot ajánlanak, ami a családon alapul, és reményüket fejezték ki, hogy ezt a hangot Európa más fővárosaiban is meghallanák.

(MTI)