Fotó: MTI/EPA

Donald Trump amerikai elnök felgyorsítaná az Iszlám Állam elleni harcot.„Lehetséges, hogy bizonyos időre hagyományos szárazföldi erők érkeznek Szíriába” – nyilatkozta a CNN-nek a védelmi minisztérium nevét elhallgató tisztségviselője. A hírforrás szerint Donald Trump elnök döntött a csapatok küldéséről, mivel fel akarja pörgetni az Iszlám Állam elleni harcot.

Első alkalommal küldene az Egyesült Államok harci feladatokkal szárazföldi csapatokat Szíriába, akik várhatóan az ország északi területén fognak tevékenykedni. A Pentagon szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta a híreket, annyit azonban elmondott, hogy elnöki utasításra vizsgálják, hogyan lehetne a leggyorsabban elpusztítani az Iszlám Államot.

Bár konkrét műveleti tervekről eddig még nem sok részlet szivárgott ki, több szakértő is úgy véli, a katonai jelenléttel Törökországot akarják megnyugtatni, hogy a kurd erők nem jelentenek fenyegetést Ankara érdekeire. A csapatok egy részét várhatóan Kuvaitba fogják vezényelni, majd onnan szállítják át Szíriába a katonákat. Jelenleg a Különleges Hadműveletek erőinek mintegy ötszáz embere tartózkodik szír földön, a kis csoportokban tevékenykedő katonáknak eddig az a feladatuk, hogy támogassák és kiképezzék az Iszlám Állam ellen harcoló csoportokat.

Mattis változást ígért

James Mattis védelmi miniszter kinevezése óta többször említette, hogy az előző kormányzatétól alapjaiban eltérő új katonapolitikát szeretne, ennek keretében valószínűleg a Közel-Keleten is változni fog az ott állomásoztatott amerikai fegyveres erők létszáma és feladatköre. Irakban most közel ötezer amerikai katona állomásozik.

Az Obama-adminisztráció megszabta az iraki kontingens létszámának felső határát, így egyszerre maximum 5262 amerikai katona szolgálhat az országban, de a Pentagon minden bizonnyal javasolni fogja a korlátozás eltörlését az elnöknek. A védelmi miniszter eközben folyamatosan konzultál a háborús övezetekben szolgáló csapatok parancsnokaival arról, milyen forrásokra lenne szükség az Iszlám Állam elpusztításához. Bár az Amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM) szóvivője azt nyilatkozta a Military Times-nak, hogy a közeljövőben nem telepítenek új csapatokat, más katonai források szerint erre heteken belül sor kerül.

Trump leszámolna az ISIS-sel

„A szart is kibombázzuk az ISIS-ből” – nyilatkozta még a beiktatása előtt Donald Trump, aki már tavaly bejelentette, hogy elnökként – akár az oroszokkal közösen – harcot indít a terrorállam ellen. Ezt azonban sokan nem nézték jó szemmel, nyugati diplomaták már régóta arról győzködik az új adminisztrációt, hogy rossz ötlet szövetséget kötni az oroszokkal, és támogatni az Aszad-rezsimet.

A küszöbön álló szíriai beavatkozás viszont aligha lehet sikeres anélkül, hogy arról az országban komoly katonai erőt felvonultató orosz féllel egyeztetnének. Trumpnak súrlódásokra nincs, gyors katonai sikerekre viszont nagyon is szüksége van, főleg Navy SEAL Team 6 jemeni fiaskója után, amit politikai ellenfelei igyekeztek is felhasználni ellene.

Kovács Dániel