Közös jótékonysági koncertet rendez szeptember 13-án a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által alapított, árva gyermekeket gondozó dévai Szent Ferenc Alapítvány és a fogyatékos embereket támogató Nem Adom Fel Alapítvány – jelentették be a szervezők szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára azt mondta, a családok évében a családtámogatási rendszer bővítése mellett a koncerthez hasonló programokkal is szeretnék felhívni a figyelmet azokra az értékekre, amelyeket a családok rejtenek magukban, ezért a kormány is támogatja a rendezvényt.

Mivel sokféle család van, a kormány is többféleképp próbál közeledni hozzájuk, vannak azonban olyan területek, ahova a civilek és az egyházak hatékonyabban tudnak elérni, így fontos az együttműködés velük – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Böjte Csaba elmondta, a koncerttel szeretnének tanúságot tenni amellett, hogy a világ igenis jobb hely a „társadalom perifériájára szorult” árvákkal és fogyatékos emberekkel.

Azt hangoztatta, hogy a gyermekvállalásnak nem a „zsebben”, hanem a szívben kell eldőlnie, ezért fontos megmutatni, hogy jó gyereket vállalni, és ezzel „igent mondani az életre”.

Böjte Csaba az általa létrehozott gyermekmentő szervezetről elmondta, 25 év alatt mintegy hatezer gyereket fogadtak be, és jelenleg is több mint kétezer gyereket gondoznak. Az őszi koncertre közülük ötszázat szeretnének majd elhozni – tette hozzá.

Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány és a Jobb velünk a világ! program szóvivője kiemelte, az alapítvány szeretné megmutatni a társadalomnak és a fogyatékossággal élő sorstársaknak is, hogy nem szabad feladniuk, mert bennük is ott van az érték. Felidézte, a tíz évvel ezelőtti első koncertjükön is Böjte Csaba alapítványát támogatták.

A Papp László Budapest Sportarénában a Nemadomfel Együttes mellett fellép majd Ákos, az Edda Művek, Oláh Ibolya, Presser Gábor, a Republic, a Never Give Up gospel kórus és Sebestyén Márta is.

MTI