Makszim Riszanov brácsaművésszel közösen lépnek fel a Hamar Zsolt karmester vezényelte Nemzeti Filharmonikus március 14-én a Zeneakadémián, ahol Liszt, Bartók és Kodály műveket adnak elő – közölte a zenekar az MTI-vel.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A Londonban otthonra lelt Makszim Riszanov nemzedékének egyik legjobbja, Nagy-Britanniában több, fiatalok számára alapított rangos díjat kapott a 2000-es évek végén, és neves karmesterekkel, zenekarokkal, kamarapartnerekkel lépett már fel eddig is, valamint jegyez lelkes kritikákkal fogadott felvételeket, köztük egy Grammy-jelölt albumot is. 
    
A hangversenyen felcsendülő Öt magyar népdalt a Budapesti Filharmóniai Társaság fennállásának nyolcvanadik évfordulójára emelte ki Bartók a Húsz magyar népdal sorozatból, és ültette át zenekarra. Hallható lesz Bartók Béla Brácsaversenye is, amelyet élete vége felé, a híres brácsavirtuóz, William Primrose felkérésére kezdett megírni, de már nem tudta befejezni.
    
Kodály Zoltán halálának ötvenedik évfordulójához kapcsolódva a szerző emblematikus Páva-variációi is felcsendülnek a koncerten. Ady Endre 1907-ben, a Vér és arany című kötetében jelentette meg Felszállott a páva című versét, amely egy népdal döbbenetes erejű, forradalmi továbbgondolásaként született meg. Ekkor azonban még a népdalnak csak a szövege volt hozzáférhető.
    
A később feltárt eredeti dallamban a kutatás a régi magyar népdal iskolapéldáját találta meg, tökéletes kvintváltó szerkezettel, szabályos pentaton dallamvonallal és parlando rubato előadásmóddal. Korántsem volt tehát véletlen, hogy Kodály választása a sok ezer magyar népdal közül éppen erre a darabra esett, amikor nagyszabású zenekari mű írására kapott megrendelést Willem Mengelbergtől és az amszterdami Concertgebouw zenekartól.
    
A hangversenyen XX. századi magyar zene „ősatyja”, Liszt Ferenc is képviselteti magát, sodró lendületű Mazeppa című remekművel, amelyet Victor Hugo költeménye nyomán komponált, és amely a híres XVII. századi kozák szabadságarcosnak, Ivan Sztyepanovics Mazépának állít emléket. A mű a szerző a leginkább illusztratív jellegű zenekari műve, egy fékevesztett, vad pusztai lovaglás megjelenítése.
    
Az est karmestere Hamar Zsolt, akit 1997 őszén Kocsis Zoltán zeneigazgató javaslatára az akkor még Magyar Állami Hangversenyzenekar nevet viselő Nemzeti Filharmonikusok első állandó karmesterévé nevezték ki. 2000-től 2009-ig a pécsi Pannon Filharmonikusok főzeneigazgatója. Ezzel párhuzamosan 2001-től az Állami Operaház karmestereként is dolgozott.
    
2007-ben igen sikeresen debütált a zürichi Operaházban, ahol ezt követően számos előadást premiert és felújítást vezényelt állandó karmestereként. A 2012/2013-as szezontól kezdve a wiesbadeni Hessischen Staatstheaters főzeneigazgatója. Mindezek mellett 2009 óta vendég professzor a Liszt Ferenc zeneművészeti Akadémia karmester szakán. 2003-ban Liszt Ferenc díjjal tüntették ki, majd 2006-ban elnyerte a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjét.
    
A koncerten Hajnóczy Júlia szoprán, valamint Horváth István tenor is közreműködik.

MTI