Jelenlegi hely

Közel kétszer annyi lakásépítési engedély

Az első negyedévben 9525 lakás építésére kértek engedélyt, ami közel duplája az előző év hasonló időszakában tapasztaltnak, és 47 százalékkal emelkedett a használatba vett lakások száma is. A kiadott lakásépítési engedélyek már tavaly is közel háromszorosra nőttek, a bővülés nagyjából együtt mozog a csokigénylések alakulásával.

A 9525 engedélykérelem 188 százalékkal több a 2016 első negyedévében érkezett 5049 igénylésnél. A kérelmek felét Budapesten adták be, ami jelentős változás a korábbihoz képest, amikor csupán az igények negyedét jegyezték a fővárosból. Mintegy két­ezer-kétezer engedélyt kértek a megyei jogú városokból, illetve a többi városból, a községekből valamivel több mint ezret. A statisztikák szerint az építési kedv egyre inkább a családi házak felé mozdult, amelyek az átadott lakások 59 százalékát adják, míg a többszintes épületben levő lakások aránya 34 százalékra esett. Az átadott ingatlanok átlagos alapterülete is jelentősen nőtt, a tavalyi 92 négyzetméterről 105 négyzetméterre.

A kérelmek már a tavalyi évben is gyors bővülést mutattak. Míg a lakásépítési engedélyek száma a 2015-öt megelőző években csupán évi 10-12 ezer között mozgott, tavaly 31 559 engedélyt adtak ki az önkormányzatok. A lakáspiacot tehát féléves-éves késéssel tudta kimozdítani a pangás állapotából a 2015 közepén meghirdetett csok. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint e támogatási formára immár 42 ezer család nyújtott be kérelmet, összesen 108 milliárd forint értékben. Az idei első negyedévben a csokigénylések is együtt mozogtak az építésiengedély-kérelmekkel, ugyanis másfélszer több támogatási szerződést kötöttek, mint 2016 első negyedévében.

Az épített lakások tekintetében ugyanakkor még nem mutatnak jelentős áttörést a statisztikák. A tavalyi év 9994 új lakása ugyan 23 százalékkal több a megelőző év mennyiségénél, azonban így is csupán harmada-negyede a 2000 utáni években átadott lakásszámnak. Az idei első negyedév 2061 új lakása pedig további 47 százalékos emelkedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest, de azt is mutatja, hogy még kevés készült el a tavaly kérelmezett 31 ezer ingatlanból.

Mivel az ingatlanépítések kivitelezési ideje másfél-két év, 2017 második felében az átadott lakások számában is jelentős növekedésre számíthatunk. A csok is tovább erősíti a piacot, hiszen jövőre a kormány már 226 milliárd forintot szán otthonteremtési támogatásra. Az építésiengedély-kérelmek száma a jelenlegi adatok alapján év végére az 50 ezret is elérheti, ami esélyt ad arra, hogy a piac rövid időn belül visszatérjen az évi 30-40 ezer átadott lakáshoz, ez a korszerűsödés irányába mutat.

Lapszám: