Zsigmond Barna Pál emlékeztetett: amikor Magyarország húsz éve csatlakozott az Európai Unióhoz azt ígérték, hogy a nemzetállamok, a tagállamok együtt erősebbek lehetnek, és így biztonságban és jólétben élhetnek.

Hirdetés

Azonban ma azt látja, hogy a globalisták magukhoz ragadták a hatalmat, és „itt az ideje, hogy lerázzuk magunkról az igájukat”. Meg kell védenünk magunkat és át kell vennünk az európai központok feletti uralmat – mondta.

Zsigmond Barna Pál szerint tavaly a brüsszeli elit az EU történetének eddigi legnagyobb sikertelenségét érte el: versenyképtelenné vált az unió, egy háborúba is belesodródtunk, továbbá nem sikerült a biztonságot helyreállítani a kontinensen. Az EU a háború mellett áll, és ha nem teszünk valamit, az európai gazdákat is tönkreteszik – emelte ki.

„Magyarország ma védi Európa fizikai és spirituális határait, míg Brüsszelben azzal próbálkoznak, hogy a békepárti, konzervatív konferenciát ellehetetlenítsék”

– tette hozzá a politikus.

Korábban írtuk

Zsigmond Barna Pál rámutatott: változásra van szükség. A béke pártján kell állni a háború helyett, a versenyképesség mellett kell felszólalni a gazdasági elszigetelődés helyett, és megvédeni a határokat azok migránsok előtti megnyitása helyett. Brüsszel pedig nem használhatja politikai zsarolásra a rendelkezésre álló támogatási forrásokat – foglalta össze.

„Az év második felében a magyar uniós elnökség előmozdíthatja ezeket a törekvéseket”

– vélekedett Zsigmond Barna Pál.

Ezt követően a kormánypárti politikus vezetésével kerekasztal-beszélgetés kezdődött az EP-választásokról. A június 9-ei voksolástól Hermann Tertsch, a spanyol VOX EP-képviselője a valódi konzervatív erők megerősödését, illetve a baloldal és a woke-izmus első nagy vereségét várja. Radosław Fogiel, a lengyel PiS EP-képviselője szerint mindent meg kell tenni, hogy az összes uniós országban a konzervatív, jobboldali, józan ész melletti, és woke-ellenes politikai erők a lehető legjobb eredményt érjék el. Janusz Kowalski, a Suwerenna Polska parlamenti képviselője pedig a szuverenitás iránti, valamint az Európai Egyesült Államok elleni küzdelemként írta le a voksolást.

Mindhárom résztvevő a konzervatív oldal megerősödését remélte a választásoktól, és abban is egyetértettek, hogy tíz év múlva független, szuverén országok együttműködéseként képzelik el az EU-t.

A kerekasztal-beszélgetés után Stephen Bartulica, a horvát Domovinski Pokret (Haza Mozgalom) parlamenti képviselője előadásában arról beszélt: olyan világban szeretne élni, ahol az abortusz elfogadhatatlan. Emellett hangoztatta, hogy meg kell védeni a természetes családot, amelyet apa, anya és gyermekek alkotnak. Kijelentette: a férfiak férfiak, a nők nők, a genderideológiát pedig hazugságnak, az érzelmi abúzus egy formájának nevezte.

A horvát politikus beszédét követően az amerikai elnökválasztásról és a tengerentúli politikai küzdelmekről beszélgetett vendégeivel Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője, aki kiemelte: Donald Trump az egyetlen, aki békét hozhat, aki képes arra, hogy az amerikai külpolitikát a béke felé fordítsa

Mark Ivanyo, az amerikai Republicans for National Renewal elnöke a texasi illegális bevándorlás problémájával foglalkozott, majd később arról is beszélt: szerinte az utolsó pillanatban a demokraták változtatni fognak, és nem Joe Bident indítják majd.

Diego Morales, Indiana államminisztere a határok védelmét, fal építését, és kizárólag a legális határátlépés elfogadását sürgette, illetve arról is beszélt: a választásokon biztosítani kell a szavazási folyamat átláthatóságát.

A panelbeszélgetés után Chad Wolf, az America First Policy Institute elnöke előadásában Donald Trump korábbi elnökségét aranykornak nevezte, az amerikai történelem egyik legkomolyabb gazdasági növekedése, a globális béke, a középosztály erősödése és az emberek gazdasági helyzetének javulása miatt. Úgy fogalmazott: a nemzet és a világ sorsát meghatározó választás előtt állnak az Egyesült Államokban.