A félévente rendszeresen végzett felmérés célja azoknak a jellemvonásoknak a meghatározása, melyeket a választók a két politikusra nézve jellemzőnek tartanak.

Ha az általuk felsorolt tizenhét tulajdonság alapján kívánunk összehasonlítást tenni a két politikus megítélése között, akkor az egyik legfontosabb megállapítás megegyezik a félévvel ezelőtti kutatás kijelentésével: egyetlen olyan jellemvonás sincs, melyet a megkérdezettek egyértelműen jellemzőbbnek tartottak volna Gyurcsány Ferencre, mint Orbán Viktorra.

Nyolc esetben egyértelműen – 3 százalékpontot meghaladóan – nagyobb arányban tartották a volt miniszterelnökre nézve jellemzőbbnek az adott tulajdonságot, mint Gyurcsány Ferencre. Ezek közül kiemelkedik az emberek problémáira való odafigyelés (16 százalékponttal többen említették Orbán Viktort), az érthetőség, valamint a hitelesség (13 ill. 11 százalékpont a különbség). Jelentős eltérést tapasztalni még a megbízhatóság, tisztességesség, őszinteség, rugalmasság, valamint a jó megjelenés terén.

A többi kilenc vonás esetében +/-3 százalékpont közötti az eltérés, ami nem haladja meg a mintavételből fakadó becslési hiba mértékét. A tizenhét tulajdonság esetén mért különbségek átlagértéke 5 százalékpont, azaz minden egyes jellemvonást átlagosan ennyivel tartottak többen jellemzőnek Orbán Viktorra, mint Gyurcsány Ferencre.

(Századvég-Forsense)