Fotó: MTI/Oláh Tibor, illusztráció

Ugrásszerűen nőtt a bőr daganatos elváltozásainak gyakorisága az elmúlt egy évtizedben, ezen belül a legsúlyosabb ráktípus, a melanóma előfordulása emelkedett a legnagyobb mértékben, csaknem másfélszeresére – olvasható a Semmelweis Egyetem (SE) MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

A közlemény idézi Holló Pétert, az SE Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának igazgatóhelyettesét, aki a fényvédelem és a rendszeres anyajegyvizsgálat fontosságára hívta fel a figyelmet, hiszen a korai felismerés és eltávolítás jelentősen befolyásolja a betegség lefolyását.

Az elmúlt években átlagosan 2 300 új melanómás beteget regisztráltak Magyarországon, és ez a legsúlyosabb bőrdaganat leginkább a világos bőrűeket, világos szeműeket veszélyezteti, illetve azokat, akiknek sok anyajegye van – ismertette a szakember. Hozzátette: ritkábban ugyan, de barna bőrűeknél is kialakulhat ez az elváltozás.

Összességében elmondható, hogy a többi bőrrák – például basalioma, laphámrák – esetében is jelentős növekedés mutatkozik a betegek számában. Ezek lényegesen gyakoribbak, mint a melanóma, de kevésbé veszélyes tumortípusok. Ha idejében felismerik őket, nem járnak komoly következményekkel, ám ha későn megy orvoshoz a páciens, a laphámrák akár áttéteket is képezhet.

Holló Péter elmondta, a bőrt érintő tumorok legtöbbje mögött a genetikai tényezők mellett a káros UV-sugárzás és a többszöri leégés áll, ezért is kiemelten fontos a megfelelő fényvédelem, továbbá a déli órákban magas UV-sugárzás esetén kerülni kell a napot. Emellett ajánlatos naponta többször magas faktorszámú fényvédőt használni.

Kiemelte azt is, hogy ablak mögött, így akár az autóban, vagy árnyékban is érhetik káros sugarak a bőrünket, tehát ott is óvnunk kell magunkat az erős sugárzástól.

A teljes bőrfelszín évenkénti vizsgálata elengedhetetlen része a megelőzésnek, különösen azoknak fontos erre odafigyelniük, akiknek sok anyajegyük van, vagy előfordult a családjukban bőrrák – javasolja a klinika igazgatóhelyettese, hangsúlyozva az önvizsgálat fontosságát. Amennyiben új anyajegy jelenik meg, vagy egy régebbinek megváltozik a mérete, színe, viszket vagy vérzik, akkor érdemes mielőbb bőrgyógyászhoz fordulni. Nem érdemes elodázni a vizsgálatot, ha ugyanis kialakul a betegség, akár végzetes is lehet.

MTI