Fotó: MTI/Rosta Tibor

A méhek 15-20 százaléka hullott el Békés megyében a télen. A túl kevés termelő méh  miatt valószínűsíthető, hogy idén kevés repce- és akácméz lesz – tájékoztatta  az MTI-t a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke hétfőn.

Haász Ferenc elmondta, hogy nem önmagában a nagy hideg okozta a méhelhullást, hanem az, hogy tavaly elszaporodott az ázsiai varroa atka nevű kártevő, amely nagyon legyengítette a méhek immunrendszerét. Ráadásul a télen egy hasmenés-vírus is pusztított a kaptárakban.

Hozzátette: tud olyan méhészről Békés településen, akinek 240 méhcsaládjából csak 20 maradt meg, és az országban vannak megyék, ahol a méhek 30 százaléka is elpusztult.

A korai virágzású fajtáknál, a repcénél és az akácnál már nem lehet megfelelő gyorsasággal helyreállítani a termelő méhek állományát, így ott biztosan lesz hozamkiesés. Közepesnél jobb év e két fajtából még kimagaslóan jó termés esetén sem lehet – mondta. A szakember úgy vélte, a méhcsaládok a napraforgó virágzására lehetnek ismét teljes értékűek.

Haász Ferenc elmondta: az utóbbi években egyre többen és – a jövedelmezőség javítása érdekében – egyre több méhcsaláddal kezdtek méhészkedni, ám a méhlegelők nagysága nem nőtt. Néhány megyében az egy négyzetkilométerre eső méhcsalád-szám 16-18 (Békésben 14), miközben a hetvenes-nyolcvanas években ez a szám 4-5 volt. A mézelő növények méztermelő-kapacitása adott, ha több méhcsalád jut a területre, akkor az egy családra jutó hozam csökken – jegyezte meg.

Elmondta, hogy a kínai dömpingmézzel kapcsolatban több beadványt is eljuttattak az Európai Bizottsághoz, ám úgy számolnak, még 2-3 év, mire bármilyen intézkedés történhet Brüsszelben.

Lassan bővül az Országos Magyar Méhészeti Egyesület által szorgalmazott uniós mézadatbank is, amellyel vissza lehetne szorítani a hamisított mézek bejutását az európai piacokra.

Békés megyében mintegy ezren foglalkoznak méhészkedéssel, a megyei egyesületnek 830 tagja van. A méhcsaládok számát ősszel hetvenháromezerre becsülték.

MTI