A professzor az üvegfalon túli kórteremre mutatott, ahol különböző korú és nemű emberek, szigorú orvosi felügyelet mellett végezték napi tevékenységüket.

– A világ tele van mentálisan súlyosan sérült, a közösségre, annak értékeire és boldogulására komoly veszélyt jelentő alakokkal – magyarázta a főorvos. – Nagy problémája a pszichiátriának, hogy nem gyűjthetünk róluk anyagot. A személyiségi jogok és adatvédelmi korlátok miatt ezek az emberek észrevétlenek maradnak számunkra, és tovább mérgezik a környezetük, az ország levegőjét.

– Mely tulajdonságok a legaggályosabbak? – kérdezte a riporter, miközben figyelte, hogy két ápolt hajba kapott azon, melyikük ülhessen a karfás székre. A velük lévő gondozó ezért egy sámlira ültette őket, a karosszéket pedig elkobozta. Ettől mindketten megnyugodtak.

– Legjellemzőbb az irigység. Vagyis, ha nekem bajom van, másnak se legyen jó; elsősorban mások javaival vagyok elfoglalva a sajátoméi helyett. Nem az zavarja ezeket az embereket, ha nekik rosszul megy a soruk, hanem az, ha másoknak jól. Aztán az önzés. Ha egy kis pénzre van kilátás, függetlenül az érdemektől és a rászorultságtól, mindenki magának akarja. Tipikus esete ennek a fizetésemelésért való örökös hőzöngés, ami mindig abból indul ki, hogy én tökéletes munkát végzek, nekem jár a lehető legmagasabb életszínvonal, és aki ezt megtagadja tőlem, azt gyűlölöm. Sokan azt hiszik, úgy működik a gazdaság, hogy az évente az égből aláhulló konkrét összeget a kormányzat saját kénye-kedve szerint szétoszthatja. Vagyis vagy olimpiára költjük vagy kórházakra. Holott egy beruházás megtérülése hosszas folyamat, ráadásul innováció nélkül sosincs előrelépés, mert pusztán spórolásból nem keletkezik semmi. Szerencsére a Momentum Mozgalomnak sikerült végre összeállítani egy listát azokról, akik nem mernek belevágni semmibe, féltékenyek, hiányzik belőlük a közösségi mentalitás, a másokért való tenni akarás, az alázat, a lemondás, a hazafiasság, a bátorság, a fantázia.