Kína nélkül nem megy
Az orosz–ukrán konfliktus kitörése óta számos globális politikai fejlemény nehezíti Németország Kínához fűződő kapcsolatát. A függőségek és az ellentétes érdekek összetett hálózatában a német kancellár egyértelműen a pragmatikus utat választja, az egyre növekvő nyomás ellenére továbbra is kitart a kínai partnerség mellett.
Olaf Scholz volt az első európai kormányfő, aki Hszi Csin-ping kínai elnökhöz látogatott el újraválasztását követően. A német kancellár pekingi útját érezhető feszültség övezte mind az EU-n, mind Németországon belül. A vizit a nyugati szövetségi rendszeren belül az orosz–ukrán háborúra tekintettel kényes ügynek számít, figyelembe véve, hogy a NATO egyik meghatározó országának vezetője a végső soron Oroszországot támogató Kínába utazott, amelynek elnöke pár évvel ezelőtt az Ukrajna elleni háborút kirobbantó Vlagyimir Putyint a legjobb barátjának nevezte. Egyes tagállami vezetők úgy vélik, éppen az az ország sodorja veszélybe a Kínával szembeni európai egységet, amely önmagára az európai integráció egyik motorjaként tekint.
Brüsszel szerint az uniónak szigorítania kell Kínával szembeni hozzáállásán, és az ázsiai országot teljes mértékben versenytársnak kell tekintenie, valamint szorosabban együttműködni az Egyesült Államokkal – áll az EU külügyi szolgálata által a tagállamok számára készített jelentésben. Az ötoldalas dokumentum szerint Peking Oroszországot támogatja az ukrajnai háborúban, fenyegeti Tajvant, elnyomja az ujgur kisebbséget, és nem tiszteli az emberi jogokat Hongkongban. A jelentés szerint mindezek olyan jelentős fejlemények, amelyek az EU jelenlegi politikájának újragondolását indokolják.
Az uniós jelentés nem sokkal azután jött ki, hogy Joe Biden bemutatta nemzetbiztonsági stratégiáját, amiben a távol-keleti óriást jelölte meg az Egyesült Államok legveszedelmesebb riválisának. Csakhogy Németország védelmi és biztonsági kérdésekben az Egyesült Államoktól, az energia kapcsán Oroszországtól, gazdaságát tekintve viszont Kínától függ.
Erős kitettség
A Német Szövetségi Köztársaság 1972-ben vette fel a diplomáciai kapcsolatot a Kínai Népköztársasággal, amely azóta Németország első számú kereskedelmi partnerévé vált. A 2008-as gazdasági és pénzügyi válságban Kína a német konjunktúra támaszának számított, állapította meg a berlini székhelyű Német Gazdaságkutató Intézet (DIW) 2013-ban. Kína korábbi két számjegyű növekedése a válságot követően kis mértékben lassult, az új kormány évi 7,5 százalékos bővülési szinten stabilizálta a gazdaságot. Azóta az export és a beruházások mellett erőteljesebben fókuszál a belföldi fogyasztás élénkítésére, például a német exportot érzékenyen érintő saját autóipar fejlesztésére. Ezzel együtt 2021-ig a német–kínai gazdasági kapcsolatok töretlenül bővültek. Kína immár hatodik éve a szövetségi köztársaság első számú kereskedelmi partnere.
A Német Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint Németország 2021-ben 245,4 milliárd eurós külkereskedelmi forgalmat bonyolított le Kínával. A növekedés folyamatos, tavalyelőtt 205,6 milliárd, tavaly pedig a koronavírus-járvány ellenére is 212,1 milliárd euró volt a két ország közötti áruforgalom értéke. Kína nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag is kulcsfontosságú partnerként tekint az EU-n belül Németországra. Nem véletlenül: az EU és Kína közötti teljes kereskedelmi áruforgalom harmadát Németország adja.
A Kínai Népköztársaságba irányuló német export értéke 2021-ben 103,6 milliárd euró volt, miközben az import 141,8 milliárd eurót tett ki. Jellemző tehát az importtöbblet, amelynek értéke 38,2 milliárd euró. A német exportot jellemzően gépek, gépalkatrészek, gépjárművek, gépjárműalkatrészek, elektrotechnikai és vegyipari termékek képezik. Az import rendkívül széles körű: a számítástechnikai cikkektől az adatfeldolgozó eszközökön, mobiltelefonokon, elemeken, optikai és háztartási eszközökön, elektromos termékeken túl (ezek képezik az import 35,6 százalékát) ruházati cikkek (az import 10 százaléka), játékok, élvezeti cikkek és élelmiszer érkezik Kínából Németországba. Ezek nélkül egy csapásra vége szakadna a német jólétnek.
Hetven ország
2021 óta megsokasodtak a német sajtóban a találgatások: vajon az Új Selyemút, a kínaiak óriásberuházása Európának fenyegetést vagy inkább esélyt jelent? A projektre, amely egyebek mellett a Budapest–Belgrád vasútvonalat is magában foglalja, és amelytől a Deutsche Welle 2021-es kisfilmje szerint „a kelet-közép-európai országok el vannak ragadtatva”, Németország egyre növekvő szkepticizmussal tekint.
Kína csaknem egybillió (!) dollárt fektet be az Új Selyemút nevű megaprojektbe, amely új kereskedelmi útvonalak, eurázsiai gyorsvasutak, terminálok logisztikai hálózatának kiépítését célozza. Még 2013-ban mutatta be Hszi Csin-ping egy kazahsztáni konferencián az erről szóló elképzelését, amely szerint az Új Selyemút 70 országot és több mint négymilliárd embert kötne össze. Kína eddig már mintegy 500 milliárd dollárt fektetett be a projektbe, amely az áruk gyorsabb és olcsóbb célba juttatását célozza. A kínai áruforgalom 90 százaléka jelenleg tengeri útvonalon keresztül érkezik az európai kikötőkbe. A hamburgi kikötő 2021-ben 2,6 millió TEU-s áruforgalmat bonyolított le Kínával, azaz 2,6 millió darab húsz lábas konténert raktak át Európa legnagyobb kikötőjében.
Scholz nem sokkal pekingi útja előtt nyomta át a kínai Cosco belépését a hamburgi kikötőbe az SPD egyes vezetői, a Zöldek és az FDP óriási ellenállásával szemben. Lassan másfél éve ismert a Cosco állami tulajdonban lévő kínai hajózási vállalat szándéka, hogy részesedést szerezzen a legnagyobb német kikötőben. Az eredeti terv a három terminál egyikén belül 35 százalékos részesedés megvételéről szólt, amiről komoly vita alakult ki a német kormánykoalícióban. Ellenezte az ügyletet a Zöldek által irányított külügyi és gazdasági tárca, illetve a liberális FDP által vezetett pénzügyminisztérium is. A Kancellári Hivatal ezeket végül félresöpörve engedélyezte a Cosco részesedésvásárlását azzal a módosítással, hogy a kínai óriáscég a 35 százalékos tulajdonhányad helyett 24,9 százalékot szerezhet meg.
Annalena Baerbock külügyminiszter memorandumban határolta el magát a döntéstől, mert szerinte a kínai részvétel a kritikus infrastruktúrát veszélyezteti. Scholz viszont nem tart ettől. Mivel az Egyesült Államok magasan a legnagyobb tengeri hatalom a világon, egy esetleges konfliktus esetén a haditengerészeti bázisai révén blokkolhatja a kínai áruforgalmat. Ezzel Kína is tisztában van, ezért már évekkel korábban szárazföldi út- és vasúthálózatok építésébe kezdett, hogy ne legyen a tengeri útvonalaknak kiszolgáltatva, és szárazföldön is el tudja érni a piacait. Ehhez szüksége van Oroszországra, amely az eurázsiai térség legnagyobb szárazföldi területét uralja. A szárazföldi forgalomban az elmúlt években exponenciális növekedés következett be: 2014-ben még csak 25 ezer TEU-t szállítottak vasúton Kínából Németországba, 2016-ban már 145 ezret, ami 2020-ra már 878 ezer TEU mennyiségre nőtt. 2021-től pedig hetente 290 menetrend szerint közlekedő irányvonat köti össze Hamburgot 25 kínai várossal, köztük Csangcsunnal, Csangsával, Sanghajjal, Sicsiacsuanggal, Vuhannal vagy Silonggal. A vonatok Németországon, Lengyelországon, Belorusszián és Oroszországon keresztül érik el Kínát, és több mint 11 ezer kilométert tesznek meg a síneken.
Az Új Selyemút másik németországi végállomása a Ruhr-vidéken fekvő, Rajna-parti Duisburg, ahol ugyancsak lehetséges nagy mennyiségű rakott konténer átrakása akár folyami hajókra is. A duisburgi kikötőbe tavaly már hetente 60 irányvonat érkezett, és a város ebben nem fenyegetést, hanem inkább esélyt látott. A fejlődés töretlennek tűnt, ám az ukrajnai háború keresztülhúzhatja a nagyívű számításokat. Könnyen lehet, hogy Kína billiárdos projektje az orosz–ukrán konfliktus miatt megfeneklik, még mielőtt kiépült és kiteljesedett volna. Ezzel Oroszország akarva-akaratlanul az Egyesült Államok malmára hajtja a vizet…
Különös ellentmondás
Az EU 2020. december 30-án aláírta Kínával az EU–Kína átfogó befektetési megállapodást (CAI), amelyhez mindkét fél nagy reményeket fűzött. Az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyban ugyanakkor komoly feszültségekhez vezetett az egyezmény, a Joe Biden vezette washingtoni kormány nyomást próbál gyakorolni Pekingre az emberi jogi kérdések és a kereskedelem terén. 2021. május 5-én az Európai Bizottság bejelentette, hogy ideiglenesen felfüggeszti a megállapodás ratifikálását. A bizottság álláspontja annak ellenére változott meg, hogy az akkor még Angela Merkel által vezetett Németország támogatta a szerződés jóváhagyását. Csakhogy a bizottság szerint a szerződés jövője bizonytalan, a ratifikálás ideje még nem jött el, szögezték le.
Az új kancellár, Olaf Scholz már a legelején különös ellentmondásba keveredett. Bár első telefonbeszélgetése alkalmával arról biztosította Hszi Csin-ping kínai elnököt, reméli, hogy az elakadt EU–Kína-megállapodás a lehető leghamarabb hatályba lép, az új német kormány koalíciós szerződése ennek épp az ellenkezőjét tartalmazza: „A Kínával kötött befektetési megállapodást az Európai Tanácsban jelenleg különböző okok miatt nem lehet ratifikálni” – olvasható a koalíciós szerződés szövegében (28. oldal).
A koalíciós szerződés bilaterális és regionális kapcsolatok című fejezete egyértelműen rögzíti, hogy az új német kormány politikájának fő pillére a transzatlanti partnerség. „Ahhoz, hogy a rendszereink közötti rivalizálás közepette az értékeinket és az érdekeinket képviselhessük, átfogó Kína-stratégiára van szükség közös EU-s Kína-politika keretein belül. A konzultációkat folytatjuk a kormányokkal, és erősebben európaivá tesszük. Szoros transzatlanti egyeztetésre törekszünk, és keressük az együttműködést az azonos gondolkodású országokkal, hogy csökkenteni tudjuk a stratégiai függőséget” – áll a koalíciós szerződés szövegében.
Ám a kancellár a jelek szerint semmilyen „gazdasági leválasztást” nem hajlandó elképzelni az ázsiai országgal szemben. Scholz vélhetően attól tart, hogy Oroszországot követően Kínával szemben is gazdasági konfrontációra kerülhet sor.
