A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, valamint az Államadósság Kezelő Központ hivatalaiban tervez helyszíni meghallgatásokat január második felében az ellenzéki árnyékbizottság.
Az ellenzéki párt átalakítaná a vagyonnyilatkozati rendszert és a legfőbb ügyész kinevezési gyakorlatát is megváltoztatnák, a pozíciót egyszer lehetne betölteni.
Az LMP is támogatta, hogy négy új bírával egészüljön ki az eddig csonkán működő Alkotmánybíróság. Schiffer András úgy véli, pártja az ország érdekeit nézi.
Gyurcsány Ferenc és Bokros Lajos háborúja látszólag ugyan nem tetszik a térfél legerősebb pártjának, az MSZP-nek, a szocialisták mégsem lépnek fel határozottan. Ellenzéki helyzetkép.
Az MSZP még az idén megnevezi 106 egyéni képviselőjelöltjét és elkészíti előválasztási koncepcióját, amely alkalmas lehet a hatalommal szembeni kihívók kiválasztására.
Németh Szilárd, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke arra szólította fel az MSZP-t, a DK-t és a Jobbikot, hogy fejezze be a terrorelhárítók munkájának akadályozását.