2023.06.18. Isten éltesse az apákat! Hornung Ágnes emlékeztetett: június harmadik hétvégéje az apák napja, amelyet évről évre egyre több családban ünnepelnek.
2023.06.17. Lázár János elmondta, hogy mi lesz a Fertő tavi beruházás sorsa Sopron polgármesterével egyeztetett Lázár János a Fertő tavi beruházás részleteiről.
2023.06.17. Fejleszteni kell Tokaj, Herend és Puskás kultuszát A legutóbbi időkig gazdaságpolitikai kihívást jelentett a kormány számára Tokaj-Hegyalja.
2023.06.11. Soltész Miklós: összefogásra van szükség Az államtitkár beszédet mondott a magyar kormány támogatásával megépült új református templom átadásán vasárnap.
2023.06.11. Újabb kétezer méhész kap támogatást A pályázat kötelezettségvállalási időszaka 2022. július 1-től 2024. december 31-ig tart.
2023.06.10. Szülővé válni az élet egyik legnagyobb kihívása A Szülők Kárpát-medencei Fesztiváljára a határon túlról is, öt országrészből érkeztek résztvevők.
2023.06.10. „Itt leszünk napsütésben is, meg esőben is” A kárpátaljai magyarok ugyanúgy számíthatnak az anyaország támogatására, ahogy egy gyermek számíthat az édesanyjára.
2023.06.10. Állítsunk minél több keresztet a békéért! Szent István király elkötelezte a magyarságot az európai keresztény civilizáció mellett, amelyben mi, magyarok nagyon fontos küldetést vállaltunk.
2023.06.09. A 2024-es költségvetés egy védelmi költségvetés Háborús időkben olyan költségvetésre van szükség, amely garantálja az ország biztonságát.