Németországban az idén már több mint 17 ezren fordultak bírósághoz, hogy az úgynevezett oltalmazotti státus helyett szélesebb jogkörrel járó menekültstátust kapjanak.
Elfogták a németországi Düsseldorfban egy 90 éves asszony feltételezett megerőszakolóját - jelentette vasárnap hírportálján a Rheinische Post című lap.
Az előzetes számításokban szereplő 1,1 millióval szemben 890 ezer menedékkérő érkezett Németországba 2015-ben - jelentette be a német szövetségi belügyminiszter pénteken Berlinben.
A magyarázkodás nem elég a választók bizalmának visszaszerzéséhez - mondta hétfőn Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke.