„Csak a buta emberek, a hülyék gondolnák, hogy rossz dolog jóban lenni Oroszországgal – üzente egy tweetjében Donald Trump január elején. Szavaival nehéz vitatkozni.
Magyarország úgy látja, hogy európai szempontból sürgősen szükség van a kiegyezésre az EU és Oroszország között - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A magyar partnerek megerősítették elkötelezettségüket a magyar-orosz együttműködés folytatása mellett a paksi atomerőműnek a Roszatom részvételével történő bővítése ügyében - mondta Szergej Lavrov.
Nagyon hosszú idő után úgy látjuk, hogy a nemzetközi folyamatok segítenek a magyar-orosz kapcsolatok fejlesztésében - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A magyar-orosz külügyminiszteri találkozó célja a februári budapesti csúcstalálkozó sikerének előkészítése - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Az Oroszország és Magyarország közötti politikai párbeszéd fejlesztésének következő lépéseként tekint az orosz külügyminisztérium Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter moszkvai látogatására.
Barack Obama leköszönő amerikai elnök csapata az utolsó óráiban is csapásokat mér a Moszkva és Washington közötti viszony alapjaira, különösen külpolitikai téren - hangoztatta Marija Zaharova.
Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn utasította a kijevi külügyminisztériumot, hogy még aznap nyújtson be keresetet az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságán Oroszországgal szemben.
Jelentősen megnövekedett az orosz informatikai rendszerek elleni támadások száma - jelentette ki Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára a Rosszijszakaja Gazeta lapnak.