Fotó: ShutterStock/Day Of Victory Studio
Hirdetés

A kisgyerekes nyaralás merőben más, mint a korábbi életszakaszban megszokott utazások: ilyenkor útikönyv helyett mesekönyv van a táskában, az ember városnézés helyett a strandon, térdig érő vízben múlatja az időt, a gasztronómiai élvezetek pedig a táplálkozás egybites funkciójára egyszerűsödnek, hiszen nincs esélye rá, hogy este ráérősen ücsörögjön egy étteremben, kipróbálva a helyi kulinária izgalmas fogásait. A kamaszokkal megint más jellegű izgalmak ígérkeznek, többek között mert önálló és igen határozott véleményük van mindenről, és ritka kincs, ha a programokat tekintve érdeklődésük tárgya megegyezik a szüleikével. A tinédzserek ráadásul napokon keresztül bírják az éjszakázást, ezt a képességüket a nyaraláskor általában csúcsra járatják, amivel teljes reménytelenség fölvenni a tempót. Mindebből annyi a konklúzió: a szülők valamikor nyugdíj környékén mehetnek majd kettesben nyaralni – ám furcsa módon igen nagy lesz az esélye annak, hogy a gyerekeik nélkül két kapura unatkoznak majd. Mert valójában a közös nyaralások minőségi együtt töltött időt is jelentenek, amire pedig nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is szükségük van.

Babával a levegőben

A nyaralás tehát csupa izgalom, főként ha egészen pici babával indulunk útnak. Biztosan mindenkinek akad egy vállalkozó szellemű ismerőse, aki büszkén meséli, néhány hónapos csecsemője mennyire élvezte a tengerparti pihenést, ám azért lássuk be, a babának az utazással járó hercehurca inkább csak nyűg. Ha ennek tudatában mégis vállaljuk az utazást, érdemes mérlegelni, mi éri meg jobban: az autózás vagy a viszonylag gyors repülőút. Ez utóbbi persze mégsem olyan gyors, hiszen az indulás előtt két-három órával már kinn kell várakozni a repülőtéren. Ha ez utóbbit választjuk, érdemes kora reggelre tenni az indulást, így talán elkerülhető a hatalmas tumultus, és ha szerencsénk van, a kicsi alszik egy jót a repülés alatt. A legtöbb légitársaság kétéves korig olcsóbban adja a jegyet a babáknak, mint a felnőtteknek, ám ez társaságonként változó, ahogyan az is, hány hetesnek kell lennie a gyereknek az utazás napján: általánosságban tizenöt naposnál fiatalabb csecsemőt nem engednek fel a repülőre.

A babajegy kétéves korig vásárolható, és nem jár hozzá ülőhely, ilyen esetben a felnőtt kísérő ölében kell ülnie a picinek – egy felnőtthöz egy babajegy váltható. Mindez egyértelműnek tűnhet, ám nem mindenki számára az, amint azt a következő történet is mutatja. A közelmúltban esett meg, hogy egy belga útlevéllel rendelkező házaspár számára a tel-avivi Ben-Gurion nemzetközi repülőtéren, a becsekkolásnál derült ki, hogy babájuknak is jegyet kellett volna venniük. Ezen annyira felháborodtak, hogy a check-in pultnál hagyták a gyereküket, és kettesben próbáltak felszállni a Ryanair járatára. Szerencsére azonban a hatóságok észrevették a hátrahagyott babakocsit a benne fekvő csecsemővel, és riadót fújtak, a gondatlan szülőket így időben elkapták és őrizetbe vették.

Fotó: ShutterStock/Tomsickova Tatyana

Fő a türelem

Indulás előtt érdemes listát készíteni a becsomagolandó holmikról. Ne felejtsük el, hogy már az egészen pici babáknak is ki kell váltani az úti okmányt, ha pedig a baba csak az egyik szülőjével utazik, akkor a másiktól beleegyező nyilatkozatra lesz szükség. Érdemes utasbiztosítást is kötni, hiszen nincs annál bosszantóbb, mint amikor célba érve azzal szembesülünk, hogy megrongálódott vagy szőrén-szálán eltűnt a feladott poggyászunk. A repülőút minden korosztály számára fárasztó, a kicsiknek pedig különösen az. Az órákon át tartó várakozásra, ácsorgásra nem árt játékkal, színezővel, kedvenc mesekönyvükkel felkészülni, míg a repülés közben a fel- és leszállás perceiben, a nyomásváltozás miatt érezhető füldugulást enyhítendő, érdemes cumit vagy cumisüveget adni a babának, a nagyobbaknak pedig valami rágcsálnivalót.

Ha repülővel, ha autóval utazunk, tudatosítsuk magunkban, hogy az utazás pozitív élmény, ám mégiscsak izgalommal jár. A felnőtt ezt – ideális esetben – tudja kezelni, a gyerektől azonban nem várható el, hogy vigyázzban üljön órákon át. Érdemes ilyenkor beszélgetni velük az utazásról, türelmesen elmagyarázni, mi miért történik, így megelőzhető a feszültség, a veszekedés. Ha autóval megyünk, könnyebb a dolog: kétóránként beiktathatunk egy-egy rövid pihenőt.

Sok kisgyerek küzd utazási betegséggel, az úgynevezett kinetózissal. Ilyenkor a zötykölődő, imbolygó járművön – legyen az akár autó, hajó vagy repülő – heves hányinger, szédülés, rossz közérzet jelentkezhet, sőt hányás is előfordulhat. Van, aki az utazás közbeni olvasástól lesz rosszul, az érzékenyebbek már az indulás utáni percekben szenvedhetnek az émelygéstől. A rosszullét oka, hogy az agy egymásnak ellentmondó információkat kap a belső fülben található, egyensúly-érzékelésért felelős receptoroktól, valamint a szemtől, és ha az addig egyenletes mozgás hirtelen megváltozik, a test és a szem eltérő módon, más ütemben érzékeli a változást: az összhang hiánya pedig zavart okoz a rendszerben. Jó hír, hogy kinőhető az érzékenység, amíg azonban jelentkeznek a tünetek, érdemes megelőzni, például úgy, hogy valami könnyűt eszik a gyerek utazás előtt. Van, akinek segít, ha egy kevés szárított gyömbért, sós kekszet rágcsál út közben, vagy hideg vizet kortyolgat – a tapasztalatok szerint azonban egyiket sem érdemes túlzásba vinni.

Korábban írtuk

Ne égjünk le!

A nyaralási betegségek leggyakoribb oka valami emésztőrendszeri fertőzés. Sokszor előfordul, hogy a kicsik fürdéskor, játék közben nyelnek a strand, a tó vagy a tenger vizéből. Ennek általában hasmenés vagy hányás lesz a vége, így érdemes alaposan felpakolni magunkat utazás előtt gyomor- és bélfertőtlenítővel. A kisebbekkel különleges, egzotikus ételeket lehetőleg ne kóstoltassuk, azzal lehet várni, míg nagyobbak nem lesznek. Ha pedig a gyerekünk bármely ételre, ételösszetevőre allergiás vagy érzékeny, kérdezzük ki a szállásadónkat, a személyzetet a felszolgált menüről. Olykor előfordul, hogy a vendéglátóhelyeken nem mindig vannak tisztában például a laktózérzékenység és a tejfehérje-allergia közötti különbséggel. A kettő nem ugyanaz: a laktózérzékeny fogyaszthat laktáz enzim hozzáadásával készített, azaz a köznyelvben laktózmentesként definiált tejtermékeket, míg a tejfehérje-allergiás teljes tejmentes diétán él.

Fotó: ShutterStock/gorillaimages

Ha minden eshetőségre felkészültünk, minden fontos holmit bepakoltunk, és elterveztük a nyaralásunk programját, akkor pedig nincs más hátra, élvezzük ki az együtt töltött időt. Persze ekkor sem dőlhetünk hátra: a legtöbb baleset abból adódik, hogy a szülő azt hiszi, itt az ideje az önfeledt pihenésnek. A strandon is tartsuk szemmel a gyerekeket, még a bokáig érő vízben is, figyeljünk a fokozott fényvédelemre, mostanság már naptej mellett is le lehet égni! Sokszor látni a strandon az egész napos fürdőzés és napozás eredményeképpen rákvörösre sült embereket – az extrém erős UV-sugárzás mellett ez nettó öngyilkosság. Inkább lenge, világos pamutruhában legyünk a tűző napon, a kicsiket is érdemes fehér pólóba öltöztetni, és ami a legfontosabb: tizenegy és három óra között kerüljük a tűző napot!