Fotó: ShutterStock.com/ SpeedKingz (illusztráció)
Hirdetés

Statisztikai adatok szerint a 25 évesek 60-80 százaléka, a 30-as korosztály mintegy 20 százaléka még a szüleivel lakik – ismertette a szakember.

Azt mondta: Magyarországon közrejátszik, hogy a lakás- és albérletárak magasak, egy fiatal nem igazán engedheti meg magának a költözést. Ugyanakkor hozzátette: nem csak gazdasági okai vannak, hanem az is, hogy változtak a férfi és női szerepek. Érdekességként elmondta, hogy a fiúk körében mintegy 10-15 százalékkal magasabb a szülőknél lakás.

Mindebben a digitális háttér is szerepet játszik, „elvan a gyerek otthon a négy fal között”, nincs meg a motivációja, hogy elmenjen otthonról – jegyezte meg a generációkutató.