Fotó: Andocs/Shutterstock.com
Hirdetés

– Az ember azt hihetné, hogy a tartós hőség utáni hidegfront megkönnyebbülést hoz. Ám sokaknál ismétlődő fejfájás, kellemetlen éjszakai izomgörcsök jelentkeznek. Ezt éppen a lehűlés okozza, vagy más okokat kell keresnünk?

– Közhelynek számít, de igaz, hogy a tartós hőség komoly folyadékveszteséggel jár, hiszen a szervezet verejtékezéssel hűti magát. Ám sokan nem gondolnak rá, hogy a verejtékkel együtt ásványi anyagok is kiürülnek a szervezetből. Az említett fejfájás és az éjszakai nyugalmat megzavaró izomgörcsök arra utalnak, hogy kiürült a szervezetünkből a magnézium, vagy a forró napokon nem sikerült megfelelően pótolni a sóvesztességet. Ez utóbbi akár émelygést, izomgyengeséget is okozhat.

– Mit tehetünk a magnéziumhiány felszámolásáért?

– Ma már sokféle magnéziumtartalmú készítményt lehet kapni. Érdemes a nagy dózisú változatot választani, amennyiben rendszeressé válnak az izomgörcsök. A kisebb dózisú szerek általában káliumot is tartalmaznak, ami a szívizom működésére gyakorol kedvező hatást.

Korábban írtuk

– Sokan állítják, hogy az olajos magvakkal, mint például a dióbéllel vagy a teljes kiőrlésű pékárukkal enyhíthetjük az ilyen tüneteket. Ez igaz?

– Ezek önmagukban nem érik el a kívánt hatást. Ugyanakkor igaz, hogy megkönnyíti a hőség utáni regenerálódást az idénynek megfelelő friss zöldségek, gyümölcsök fogyasztása.

– A nátrium-, azaz sóhiánnyal mi a teendő?

– Izzasztó időkben valóban gondoskodni kell a sópótlásról is. Igaz ugyan, hogy a kardiológusok sószegény diétát javasolnak annak érdekében, hogy megőrizzük szívünk és érrendszerünk egészségét, de a jelenlegi helyzetben vélhetően ők is szemet hunynak, ha megsózzuk a paprikát és a paradicsomot, vagy éppen a megszokottnál sósabbra készítjük az ebédet. Hiszen sejtjeink megfelelő működéséhez nélkülözhetetlen a kálium és a nátrium egyensúlya, amit a tartós hőségben természetes verejtékezés felboríthat.

– Nincs szükségünk valamilyen vitaminpótlásra is ahhoz, hogy visszanyerjük életerőnket?

– Kiegyensúlyozott táplálkozás mellett a hőség nem befolyásolja érdemben a vitaminháztartásunkat. De miután barlangi életformánk van, vagyis időnk nagy részét, ilyenkor különösen, besötétített szobában egy számítógép előtt töltjük, D-vitamin-pótlásra mindenképpen szükségünk van. Hiszen naponta legalább húsz percet kellene napon töltenünk úgy, hogy testünk 80 százalékát érjék a napsugarak, ahhoz, hogy megfelelő legyen a D-vitamin-szintünk. Erre pedig keveseknek van módjuk. Így kénytelenek vagyunk patikában beszerezni e tablettákat. Ezek egyébként javítják erőnlétünket és erősítik immunrendszerünket. 

– A hőség alatt sokan vérnyomás-ingadozásra vagy vércukorszintjük megugrására panaszkodtak. Ezekkel a tünetekkel mit kezdhetünk?

– A vércukorszint általában normalizálódik, ha elegendő folyadékot iszunk. A vérnyomás-ingadozást, a fronthatások mellett, gyakran a mértéktelen légkondicionálás is kiválthatja. Érrendszerünk csak nehezen tud alkalmazkodni a gyors és gyakori hideg-meleg váltásokhoz. Pedig ennek naponta többször is ki vagyunk téve akár közlekedünk, akár vásárolunk. A vérnyomás-ingadozás általában néhány nap alatt megszűnik a hőmérséklet normalizálódásával megfelelően kezelt szív- és érrendszeri megbetegedés esetén is.