Fotó: Dr. Grózli Csaba
Hirdetés

Egyedülálló rekordot állított fel a Fresenius Medical Care magyarországi cégcsoportjának szervezésében és támogatásával rajthoz álló FMC Hősök csapata, amelynek szervátültetésen átesett és dialízisre szoruló futói példamutató módon teljesítették közösen a 220,1 kilométeres távot. A versenyzők soraiban minden korosztály képviseltette magát: a legifjabb 14, a legidősebb sportoló pedig 65 évesen tett eleget a kihívásnak. Volt, aki 2 kilométert és akadt olyan is, aki 21 kilométert futott.

Iváncsics Zsolt – a „magyar Forrest Gump” – ötletének köszönhetően csúcsot is állított az FMC Hősök csapata, amely magyar rekorder lett, hiszen korábban nem volt hazánkban hasonló próbálkozásra példa.

A csapatot végigkísérte a német tulajdonú világcég magyarországi ügyvezetője, Berkes Attila is, és két, dolgozókból álló csapat képviselte az egészségügyi szolgáltatást végző vállalatot a versenyen, így az orvosok és egykori betegeik együtt futották körbe a Balatont.

– Számunkra kiemelten fontos, hogy tömegsport-rendezvényeken keresztül is kihangsúlyozzuk az egészséges életmód, a mozgás és a prevenció fontosságát, ezzel is erősítjük társadalmi szerepvállalásunkat és azt üzenjük mindenkinek, hogy az egészség a legfőbb érték, a szervátültetésen átesett és a dialízisre szoruló betegek esetében pedig kiemelten fontos az egészséges életmód – hangsúlyozta Berkes Attila.

– Szép a hely, nagyon jó a szurkolótábor és a hangulat, tényleg minden szuper, csak emelkedők ne lennének – mondta Szendi János, az FMC Hősök csapat tagja.

Fotó: Dr. Grózli Csaba

Az FMC Hősök csapata a Magyar Szervátültetettek Szövetségének (MSZSZ) nélkülözhetetlen segítségével állt össze. A szövetség komoly részt vállalt a szervezésben és osztozott a csapattal a sikerekben is. A szervátültetés életet ment, ám az új élethez új életforma is szükséges, amit meg kell tanulni. A Magyar Szervátültetettek Szövetségének ingyenes Képzett Beteg Programja az új élet kialakításában segít az érintetteknek.

A szervezők szerint ez a verseny kitűnő példa arra, hogy megfelelő életmóddal nemcsak hosszabb életre, hanem valódi sportteljesítményre is képesek a szervátültetettek. Az FMC Hősök csapata jövőre is szeretne versenyezni és új magyar csúcsot állítani.