Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány az új munkahelyek és a magas hozzáadott értékű termelés miatt 1,7 milliárd forinttal támogatja a beruházást.

A tárcavezető a magyar vízipar elismeréseként értékelte, hogy a világ egyik vezető vállalata itt bővíti a termelését. A népesség globális növekedése és a vízbázisok szennyeződése miatt a víztechnológia piaca bővül, és az oroszlányi üzem termékeit már most is világszerte használják, így többek között az ENSZ békefenntartó küldetései és a NATO számos akciója során – tette hozzá.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy a Suez magyarországi vállalata csaknem 99 százalékban külföldi piacra termel, ezért a gyártás bővítése a magyar kivitelt is gyarapítja. A nemzetközi nagyvállalatok ugyanakkor – mint fogalmazott – nem csak a kiviteli csúcsokhoz járulnak hozzá, hanem ahhoz is, hogy Magyarországon a legkorszerűbb technológiák honosodjanak meg. Ezzel és a beruházásokért folytatott erős nemzetközi versennyel indokolta, hogy a kormány nemzetközi összehasonlításban is kedvező gazdasági környezettel ösztönzi a magyarországi befektetéseket.

A miniszter a bejelentéshez hozzáfűzte, hogy Franciaország a 4. legnagyobb befektető állam Magyarországon, több mint 500 francia hátterű cég csaknem 40 ezer embernek ad munkát belföldön. A két ország kereskedelmi forgalma az idei első 9 hónapban meghaladta a 6,3 milliárd eurót.

A térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy az oroszlányi Suez-telephely a gyártás és a fejlesztés mellett a munkavállalóiért és a környezetéért is felelősséget érez. Czunyiné Bertalan Judit szerint a kapacitásbővítés a jövőt alapozza meg, hiszen az ivóvíz nem csak most érték, hanem a jövőben is az lesz.

A Suez magyarországi vállalatának elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az Oroszlányban készülő termékeket több iparág is használja, főképp ott, ahol különösen fontos a tiszta víz. Yuvbir Singh a 35 százalékos oroszlányi bővítést azzal indokolta, hogy a 2002-ben létrehozott üzem a többszöri korszerűsítés után ismét elérte a kapacitásai határát.

A Suez Water Technologies and Solutions világszerte csaknem 200 üzemet működtet, és 11 ezer munkavállalót foglalkoztat. Magyarországi vállalatuknál csaknem ezren dolgoznak. Az oroszlányi székhelyű Suez Water Technologies & Solutions Hungary Kft. 2017-ben 160 millió euró, 2018-ban 171 millió euró árbevételt ért el. Adózott eredménye tavaly előtt 25 millió euró, tavaly 18 millió euró volt.