Fotó: MTI/Illyés Tibor
György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára és Görgicze Zoltán, a Gomi Plusz Kft. Hotel Juventus cégvezetője a társaságnak megítélt munkahelyvédelmi bértámogatásról szóló okirat átadásán a velencei Juventus szállóban 2020. június 19-én
Hirdetés

György László a Gomi Plusz Kft. Hotel Juventusnak megítélt munkahelyvédelmi bértámogatásról szóló okirat átadásakor azt mondta, hogy Magyarországon – ellentétben például Németországgal – elsősorban nem a nagyvállalatokra, hanem a kisebb vállalkozások megsegítésére hozták létre a támogatást.

A Hotel Juventus, amely csaknem kétmillió forintot nyert el, 12 embert foglalkoztató kisvállalkozás – mutatott rá az államtitkár.

Hozzátette, a támogatás megalkotásakor cél volt, hogy az hozzáférhető legyen mindenki számára. Tessely Zoltán, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője elmondta, hogy választókerületében több mint 600 pályázat érkezett be, amelyből 540 nyert el támogatást, csaknem 13 ezer munkahelyet sikerült megőrizni. Hozzátette, hogy mindez megközelítőleg 1,8 milliárd forintot jelentett a kis- és közepes vállalkozásoknak.

Korábban írtuk