Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

„Kisebb-nagyobb hullámvölgyek korábban is voltak, ami az éves kilátásokat érdemben nem befolyásolja. Most azonban inkább az a jelenség léphetett fel, hogy a babaváró támogatás, a családi autók kedvezményes vásárlási lehetősége vagy az új szuperkötvény megjelenése a kiadások átgondolásra késztette a családokat, akik változtattak fogyasztási szokásaikon. Egyes termékkörökben kevesebbet költöttek, hogy maradjon pénz a második fél évre” – mondta Vámos György a pénteken megjelent cikk szerint. Megjegyezte, hogy a lakáspiacon is érzékelhető volt az elmúlt hónapokban a fékeződés, júniusban, az otthonteremtési lehetőségek júliusi bővülése előtt már egyértelmű kivárás jellemezte az érdeklődő ügyfeleket.

A statisztikai hivatal jelentése szerint a kiskereskedelmi értékesítés májusban a szinte már megszokott négy-hat százalékos havi növekedési ütemhez viszonyítva lassuló, három százalék alatti bővülést mutatott az előző évi adattal összevetve. Vámos György azonban hangsúlyozta, hogy az első öt hónapban a forgalom 5,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért értéket, így továbbra is minden esély megvan az éves szinten 5-6 százalékos bővülésre.

A főtitkár arra is kitért, hogy továbbra is égető problémát jelent a munkaerőhiány. Szerinte a vasárnapi üzemelés észszerűsítésén túl megfontolásra érdemes a magyar cégeket képviselő Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség javaslata is, amely szerint tovább bővítenék a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségeit a kismamák, a diákok és a nyugdíjasok járulékmentes alkalmazásával.