Fotó: Feldman Zsolt, Facebook
Hirdetés

Feldman Zsolt emlékeztetett, hogy 2022-ig a jégkármérséklő rendszert a kárenyhítési alapból finanszírozták, így 50 százalék termelői befizetésből és 50 százalék kormányzati támogatásból származott. A kormány 2023-ban 1,8 milliárd forintot, 2024-ben pedig 2 milliárd forintot biztosít a rendszer üzemeltetésére – jelezte.

Az államtitkár elmondta: tavaly a mintegy 30,7 ezer hektár jégkáros terület egynegyede kukorica, 12,5 százaléka pedig őszi búza volt.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke ismertette, hogy a kamara által működtetett jégkármentesítő rendszer az ország 986 pontjáról 219 automata és 767 manuális talajgenerátor segítségével juttat ezüst-jodidot a felhőkbe. Tájékoztatása szerint 2023-ban a védekezési szezonban (április 15. – szeptember 30.) 96 napon kellett a berendezéseket bekapcsolni. 2023-ban összesen 30678 hektárra jelentettek be jégkárt, míg 2017-ben még 72000 hektárra – fűzte hozzá a NAK elnöke.

A rendezvényen 19 vármegye legjobb generátorkezelője részesült elismerésben, és az ország legjobb generátorkezelője Polotár Róbertné lett Somogy vármegyéből.

Korábban írtuk