Az államtitkár az egynapos állásbörze megnyitója előtt tartott beszédében kiemelte: 2010 óta a foglalkoztatottak száma 3,7 millióról 4,7 millióra emelkedett, ezzel sikerült elérni a kormány egyik vállalását, hogy tíz év alatt egymillió új álláshelyet hoznak létre. Hozzátette: ezt úgy sikerült elérni, hogy a közfoglalkoztatottak száma ugyanebben az időszakban 300 ezerről 70 ezerre csökkent, ami azt jelzi, hogy a növekedés dinamikáját a versenyszféra adta.

Hirdetés

A munkanélküliégi ráta 2022 végére 3,6 százalékra esett, ezzel Magyarország az uniós élmezőnyben van – mondta.

Amíg 2010-ben a magas munkanélküliség, most a feszes munkaerőpiac okoz problémát a cégek számára. A legtöbb üres álláshely a feldolgozóiparban van, de az adminisztratív-szolgáltatási szektorban, illetve az egészségügy és szociális ellátás területén is jelentős a munkaerőhiány – jelezte.

Az államtitkár a munkaerőpiac kihívásai között a technológiai fejlődés, a digitalizáció és a munkaerőhiány mellett a piac szerkezeti feszültségeit említette, ami azt jelenti, hogy nem ott és nem annyi munkaerő áll rendelkezésre, mint amennyire szükség lenne. A nyugati országokat is érintő egyik legsúlyosabb probléma a demográfiai helyzet romlása, amely súlyos kihívást jelent Magyarország számára is: 2030-ig várhatóan 300 ezerrel lesz kevesebb a munkaképes korú lakosság.

Korábban írtuk

A munkaerőtartalék nagyságát nagyjából ugyanennyire, mintegy 300 ezer főre tette, ami régiónként eltérő képet mutat, és elsősorban az ország keleti vármegyéiben van még tér bővülésre. A cégek befektetési döntései előtt az egyik legfontosabb kérdés, hogy rendelkezésre áll-e a megfelelő számú és minőségű munkaerő – mondta.

Mivel a magyar munkaerő mobilitása hagyományosan alacsony, ezért a munkahelyeket, beruházásokat kell ezekbe a térségekbe odavinni – tette hozzá.

Az ország keleti és nyugati régiói közötti olló az állástalanok arányát tekintve szűkült az elmúlt évtizedben. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a 2010-ben mért 20 százalékos munkanélküliségi ráta mára megfeleződött, miközben Győr-Moson-Sopron vármegyében ez most is 3-4 százalékon áll.

A munkaerőtartalékok feltérképezésében, a regisztrált álláskeresők, inaktívak munkaerőpiacra bevonásában a helyi munkaügyi központokra nagy szerep hárul és ehhez képzések, támogatások szükségesek – fejtette ki.

Hangsúlyozta: az elmúlt évtizedben jelentősen javult a fiatalok munkaerőpiaci helyzete, de még így is van tér javulásra. A munkanélküliségi ráta a 15-24 éves korosztályban 2010-ben még 30 százalék volt 18 százalékos foglalkoztatottsági szint mellett, mára azonban ez megfordult, és a fiatalok foglalkoztatottsági szintje elérte a 30 százalékot, ám még ez is 10 százalékponttal az uniós átlag alatt van – mondta.

Amíg a pandémia alatt a munkahelymegtartó programok kerültek előtérbe, amelyek mintegy 400 ezer állás megmentését biztosították, addig jelenleg a munkahelyteremtő támogatásokkal igyekszik a kormány bővíteni a foglalkoztatást. Az uniós és hazai finanszírozási bértámogatási programok keretében a bérek és járulékok akár 100 százalékát is biztosítja a kormány – fejtette ki.

Nagy népszerűségnek örvend a Vállalkozó Start II program, amelynek keretében 4,5 millió forint vissza nem térítendő forrásra pályázhatnak az induló vállalkozások augusztus 1-ig. A pályázat feltétele, hogy legalább 12 hónapig működtetni kell a vállalkozást. A program első, már lezárult szakasza mutatja, hogy a pályázaton sikeres cégek 85 százaléka már második üzleti évét kezdte meg – mondta Czomba Sándor.