A portál szakértői felidézték, hogy Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár nemrégiben közölte: egymillió vállalkozás is jogosult a fizetési haladék igénybevételére, és az érintett cégek fele jelezte is e szándékát.

Hirdetés

A szakértők emlékeztettek arra, hogy az ügyfeleknek csak akkor kell felvenniük a kapcsolatot a bankjukkal, ha változtatni szeretnének azon az állapoton, amelyben a moratórium tekintetében január 1-jét megelőzően voltak. Akinek több szerződése is van, dönthet úgy, hogy nem mindegyik esetében él a törlesztési moratórium lehetőségével, a moratóriumból való kilépési, illetve belépési szándékot szerződésenként lehet jelezni.

Korábban írtuk