A PM keddi sajtóközleménye szerint „az infláció csökkenése az év második felében felgyorsul, az év végére az áremelkedés ütemét egyszámjegyűre mérsékeljük”. A kormány folyamatosan javítja az egyensúlyi mutatókat, a költségvetési hiányt jövőre 3 százalék alá, az államadósság arányát 66,7 százalékra mérsékli.

Hirdetés

A 2022. évi Konvergencia Program megjelenése óta a veszélyes nemzetközi környezet következtében a magyar gazdaságpolitika számos kihívással szembesült – közölte a PM.

A tavalyi év után a 2023-as évre is rányomja bélyegét az orosz-ukrán háború, továbbá a szankciók hatásai továbbra is kedvezőtlen külső környezetet teremtenek – rögzíti a dokumentum, kiemelve, hogy a világpiaci energiaárak a 2022-ben regisztrált csúcsokhoz képest jelentősen mérséklődtek az elmúlt hónapokban, a feldolgozóipari alapanyaghiány érdemben enyhült, a globális értékláncok normalizálódtak.

Hozzátették: a program 2023-ban 1,5 százalékos, míg 2024-ben 4 százalékos növekedést valószínűsít, ezt követően a magyar gazdaság éves szinten 4 százalékot meghaladó mértékben bővülhet.

A kormány céljának megfelelően a foglalkoztatottság bővülhet a következő években is, a munkanélküliségi ráta tartósan 4 százalék alatt marad. A dokumentum 2023-ra 3,9 százalékos, majd az azt követő évekre folyamatosan csökkenő államháztartási hiánnyal számol. Magyarország államadóssága tovább csökkenhet, 2025-re előreláthatólag a bruttó hazai termék 63,9 százalékára mérséklődik – írták.

A közlemény szerint a veszélyhelyzet és a háborús körülmények közepette a központi költségvetés prioritásait 2023-ban öt fő cél képezi: a foglalkoztatás magas szintjének fenntartása, a rezsivédelem, a nyugdíjak reálértékének megőrzése, a családtámogatások további biztosítása és az adósságráta további csökkentése – áll a 2023-2027-es Konvergencia Programban.

Korábban írtuk