Viktor Parlicov a TV8 helyi televíziónak úgy nyilatkozott, hogy a Gazprom december óta csak az Oroszország által támogatott moldovai Transznisztriát (Dnyeszteren túli terület) látja el gázzal, a központi hatóságokhoz, Chisinauba nem jut el szállítmány.

Hirdetés

Hozzátette, hogy Moldova az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól kapott 300 millió eurós hitelnek köszönhetően tudta megteremteni ellátását az európai forrásokból.

Kifejtette, hogy a Dnyeszteren túli terület viszont soha sem fizetett a Gazpromnak a kapott gázért.

„A Gazprom elviseli az onnan származó adósságokat. Amikor azonban (Moldova többi része) is kapott gázt, az orosz cég az ellátás csökkentéséhez, a zsaroláshoz folyamodott” – mondta.

„A Gazprom 30 éven át hagyta, hogy az oroszbarát terület ne omoljon össze. Tudja, hogy ha felmondja a szerződést vele, akkor a régió összeomlik” – állította Parlicov.

Moldovát, Európa egyik legszegényebb országát közvetlenül közelről érinti Oroszország ukrajnai inváziója, és feszélyezi a Dnyeszteren túli oroszbarát erők jelenléte.

Az Európa-barát Maia Sandu elnök vezette Moldova azzal vádolja Oroszországot, hogy a destabilizálására törekszik. Másfelől a Dnyeszteren túli terület a múlt héten arról számolt be, hogy meghiúsított egy ukrán merényletet vezetőik ellen.

Egy 1500 fős orosz békefenntartó kontingens továbbra is a Dnyeszteren túli régióban tartózkodik, 30 évvel a rövid háború után, amelyben az újonnan függetlenné vált Moldova volt szovjet köztársaság harcolt a szakadár erőkkel.

A Dnyeszteren túli terület a lakossági és ipari felhasználóktól származó gázszámla-befizetések összegét egy „gázszámlára” irányítja, és ebből fedezi az államalakulat költségvetési hiányának egy részét. Moldovai tisztviselők több milliárd dollárra becsülik a Dnyeszteren túli területek orosz gázszámláinak kifizetetlen összegét.

A Dnyeszteren innen gázt szolgáltató Moldovagaz felhalmozott hátraléka a Gazprom követelése szerint 709 millió dollárra rúg, de a chisinaui tisztviselők tavaly elrendelték az adósság nemzetközi auditálását.

Moldova energiaellátása nagyban függ attól a viszonylag olcsó áramtól, amelyet a Dnyeszteren túl termelnek meg a Gazprom által üzemeltetett hőerőműben.

Korábban írtuk