Fotó: ShutterStock.com/arturasker (illusztráció)
Hirdetés

Az MTI-nek csütörtökön eljutatott közlemény szerint ha a törvénytervezetet elfogadják, akkor a rozsdaövezetek kijelöléséről a kormány dönthet az adott önkormányzattal történt egyeztetések után. Ez pedig azt jelenti, hogy a már folyamatban lévő lakásépítések is megkaphatják a rozsdaövezeti besorolást, amennyiben a később kijelölendő rozsdaövezeten belül épülnek, és így a kedvezményes, 5 százalékos áfával kerülhetnek majd piacra.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közleményben arra is rámutatott, hogy vannak még tisztázatlan kérdések, például az, hogy mely területeket jelölik ki erre a célra, illetve, hogy mely rozsdaövezeti lakásokból mennyit vásárolhatnak meg magánszemélyek és mekkora lesz a bérlakások aránya.

A szakértő szerint lesznek olyan területek, ahol lényegében azonnal megindulhatnak a társasház-építések, ez támaszt adhat a járvány miatt visszaeső lakásépítési kedvnek. Vannak azonban olyan rozsdaövezetek, ahol még kármentesítésre, előkészítésre van szükség a társasházak építéséhez. A szükséges munkák elvégzése után a kijelölt területeken közép- és hosszú távon új lakások, társasházak épülhetnek, esetleg új városrészek jöhetnek létre – tette hozzá Balogh László.

Korábban írtuk

Közölték, az ingatlan.com adatai szerint lenne igény az új lakásokra: májusban 15 százalékkal többen érdeklődtek irántuk, mint egy évvel korábban, a járvány előtti szinthez képest pedig 24 százalékos volt a növekedés.

FRISS
A városi otthonteremtési program elindításához szükséges törvényjavaslatról még a nyári szünet előtt dönt az Országgyűlés – mondta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a Portfolio.hu csütörtöki online szakmai rendezvényén.

Fürjes Balázs felidézte, a kormány által elfogadott program célja, hogy ösztönözze a rozsdaövezeti területeken elérhető árú új lakások építését.

Az államtitkár elmondta: a jövő héten megkeresik a budapesti önkormányzatok és a vidéki városok polgármestereit, hogy településükön melyik területeket javasolják akcióterületként kijelölni, ahol a lakások 5 százalékos általános forgalmi adója és az egyszerűsített szabályok érvényesülnek. Felveszik a kapcsolatot az érintett szakmai szervezetekkel is – tette hozzá.

A törvényjavaslat elfogadása után hamarosan megjelenik a kormányrendelet, amelyben kijelölik az első akcióterületeket. A kormány célja, hogy a lehető legtöbb településen legyenek kijelölt rozsdaövezetek és minél több lakásprojekt indulhasson – hangsúlyozta Fürjes Balázs.

Banai Ádám, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója felhívta a figyelmet egyebek mellett arra, hogy elindult a jegybank Növekedési hitelprogramjának legújabb konstrukciója, az Nhp hajrá, amellyel lakásépítés, akár bérházépítés is finanszírozható; a konstrukció keretei rendkívül rugalmasak, a hitelprogram nagyobb lakásprojekt esetén is igénybe vehető.