Fotó: MTI/Varga György
Böjte Sándor önkormányzati képviselő, Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára, Vej Vej Csang szállodaigazgató, Je Cajcsuang, a tulajdonos család képviselője és Balaicz Zoltán polgármester átvágja a magyar és a kínai nemzeti színű szalagot az egykori Hotel Balaton felújított épületében kialakított új Willis Hotel ünnepélyes megnyitóján Zalaegerszegen 2020. szeptember 18-án
Hirdetés

Schanda Tamás a kínai tulajdonban lévő Willis Hotel átadóünnepségén azt mondta: szükség van arra, hogy a turizmus is működjön, szükség van beruházásokra, olyan intézményekre, amelyek munkahelyeket hoznak létre. „Szükség van arra, hogy a vírus által veszélybe került szektorok szereplői fennmaradjanak”, és a járvány után újra meg tudjanak erősödni, gazdagítva ezzel ismét a régiót és az egész országot – hangsúlyozta.

Emlékeztetett arra, hogy a turizmus Magyarország egyik legsikeresebb ágazata, a pandémia viszont sokat ártott a szektornak.

Nem ellentmondás ugyanakkor, hogy a világjárvány közepette avatnak fel egy szállodát, mert Magyarországnak működnie kell, nem engedhető meg, hogy a vírus még egyszer megbénítsa az országot – jelentette ki az államtitkár.

Schanda Tamás hangsúlyozta: Zalaegerszeg innovatív, dinamikusan fejlődő, modern várossá vált, a régió gazdasági és ipari központja. A városhoz kötődik többek között a ZalaZone Járműipari Tesztpálya, ahol „nemzetközi szinten is jelentős ipari-innovációs bázis épül”, de több egyetem is jelen van és együttműködik a ZalaZone-nal, főként a mesterséges intelligencia terén.

Korábban írtuk

A zalai megyeszékhely kutatás-fejlesztési központtá válik, ahol a legújabb csúcstechnológia jelenik meg. Itt gyártják majd a világ legmodernebb tankjait is, amelyhez egy tesztpálya is kapcsolódik, a gyártáson kívül pedig fejlesztéssel is foglalkoznak a hadiüzemben, amely a beszállítókkal együtt mintegy félezer embernek nyújt majd megélhetést – mondta az államtitkár.

Hozzátette azt is: a magyar kormány határozott célja, hogy a városok erősödjenek. Zalaegerszeget adottságai pedig arra predesztinálják, hogy a magyar gazdaság talpra állításának egyik motorja legyen.

Vej Vej Csang, a négycsillagos hotel igazgatója, a tulajdonos család képviseletében felidézte, hogy 2017-ben vásárolták meg a hotel épületét és kezdték el a fejlesztést. A korszerűsítéssel 64 szobás hotelt alakítottak ki, amelynek 100 férőhelyes konferenciaközpontja, 120 személyes étterme és 1000 négyzetméteres wellness-központja is van.

Korábbi közlés szerint a beruházás értéke meghaladja az egymilliárd forintot.

Kereskedelmi, turisztikai, rekreációs célú hotelkomplexumot alakítottak ki a jelentős fejlődés előtt álló Zalaegerszeg belvárosában – mondta a szállodaigazgató.

Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) azt hangsúlyozta, hogy Zalaegerszeget olyan várossá szeretnék fejleszteni, ahol kiváló szálláshelyek vannak, ahol mindenki munkát talál, aki szeretne elhelyezkedni, és ahol meg lehet találni a tanulási lehetőségeket is. „Járműipari Szilícium-völgyet építünk”, ami a tankgyártás révén a NATO egyik csúcstechnológiáját is Zalaegerszegre vonzotta, de erre még nagyon sok további cég építhet – jelentette ki.

Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) arra emlékeztetett, hogy eredetileg 1981-ben nyílt meg a szálloda Balaton Hotel néven, ami 1985-ben társalgóval, 2000-ben konferenciateremmel bővült, 2004-ben pedig elkészült a fedett élményfürdő. A 2008-as válság következményeként a hotelt 2010-ben bezárták, majd 2017-ben került egy kínai befektetőcsoport birtokába, és az idén októbertől fogad újból vendégeket.