Fotó: shutterstock.com/Zeynab Babayeva
Hirdetés

A héten 20 százalékkal csökkenti a Penny a vaj árát – közölte a hírportál érdeklődésére a kiskereskedelmi lánc magyarországi kommunikációs vezetője.

Kazatsay Eszter arról tájékoztatott, hogy a döntés hátterében a beszerzési árak csökkenése áll. 

A Pennynél folyamatosan tárgyalunk a beszállítóinkkal a kedvezőbb beszerzési árakért, amit természetesen a vásárlóink felé továbbítunk – emelte ki. Vannak olyan termékkategóriák ahova előbb, de akad olyan is, ahova később érkezik meg a nemzetközi trendeknek megfelelő, külföldi piacokon már tapasztalható árcsökkentés lehetősége.

Arról is beszélt, hogy a fogyasztói kosarak átalakulása az utóbbi fél évben szemmel látható, érzékelhető az eltolódás a saját márkás és az olcsóbb termékek irányába. Ezenkívül érezhető bizonyos termékkategóriák visszaesése is, amelyek a fogyasztó számára már szinte luxuscikké váltak. Továbbá az is tapasztalható, hogy az akciók iránti nyitottság jócskán megnőtt, éppen ezért a Penny nagy hangsúlyt fektet a több száz, a boltjaiban megtalálható akciós ajánlataira.

A héten az Aldi, a Lidl és a CBA is bejelentette, hogy bizonyos termékköröknél 15-25 százalékos árcsökkentést hajt végre.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Világgazdaság honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk