A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2023 augusztusában 4 millió 709 ezer fő dolgozott, ami 12 ezerrel több, mint egy évvel korábban, miközben a munkanélküliség az EU-ban a hetedik legalacsonyabb.

Hirdetés

Czomba Sándor kiemelte, hogy „mára 1 millióval dolgoznak többen, mint a dollárbaloldal kormányzása idején. Ezt az eredményt meg kell őrizni és továbbra is meg kell védeni a családokat és a munkahelyeket a szankciók káros hatásaitól. Éppen ezért 2023 az infláció csökkentésének éve, 2024 pedig a gazdasági növekedésé lesz”.

A kormány a szankciós infláció ellen többek közt az online árfigyelővel és a kötelező akciózással küzd, míg a gazdasági növekedést Baross Gábor programokon, a Széchenyi Kártya programon keresztül és a kamatstoppal támogatja. Az intézkedések működnek: a szankciós élelmiszerinfláció már megfeleződött, a gazdaságfejlesztési programok pedig 1,5 százalékponttal járulnak hozzá a növekedéshez.

A kormány intézkedéseinek köszönhetően a fogyasztás vissza fog pattanni, miközben tovább folytatódik a termelés és a beruházások növekedése, a külföldi működő tőke beáramlása, valamint fennmarad az export dinamikus bővülése is, amely hozzájárul a gazdasági növekedés gyors helyreállásához – fogalmazott az államtitkár.

Korábban írtuk