A költségvetésről szóló előterjesztést 12 igen szavazattal, 3 ellenvoks mellett fogadta el a testület, 3 képviselő távol volt.

Hirdetés

Az elfogadott előterjesztés szerint idén az önkormányzat költségvetési főösszege csaknem 32,7 milliárd forint. Ezen belül 24,2 milliárd forint jut működési költségekre, 8,5 milliárd forint a felhalmozási kiadás. Az önkormányzat idei évi tervezett közhatalmi bevétele 10,45 milliárd forint, ebből iparűzési adóbevétel várhatóan 8,5 milliárd forint lesz.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) a csütörtöki közgyűlésen köszönetet mondott a költségvetés megalkotásában résztvevőknek és kiemelte, hogy jól átgondolt, takarékos költségvetés készült, amely stabil működést biztosít a városnak.

A polgármester közösségi oldalán megjelent tájékoztatása szerint a költségvetés elfogadásával biztosított a nevelési, egészségügyi, szociális intézmények működése, több ezer ott dolgozó és családjaik megélhetése. A város kulturális és sportélete továbbra is működhet, és folytathatják az óvodák, bölcsődék, orvosi rendelők, járdák illetve az utak, parkolók, parkok építését, felújítását – írta.

Korábban írtuk

„A szolnoki ellenzék határozottan nemet mondott a béremelésekre, a fogorvosi, háziorvosi rendelők üzemeltetésére, a könyvtárra, több ezer gyerek sportolására, a szolnoki élsportra” – olvasható a vármegyeszékhely vezetőjének bejegyzésében.

Közölte azt is: a költségvetés birtokában fogadhatták el csütörtökön a Verseghy Ferenc Könyvtár szakmai tervét, a biztos háttér tudatában tárgyalhattak a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. munkájáról, valamint a Szolnoki Szimfonikusok állami támogatási forrásairól. Úgy folytatta: fontos szakmai anyagokról is beszélhettek, mint például a Szolnok jövőjét segítő ifjúsági koncepció vagy az esélyegyenlőségi program, amely évről évre számos hátrányos helyzetű családnak segít az előrelépésben.