A gazdasági kilábalásban jelentős szerepet játszottak a kormány rendkívüli gyorsasággal meghozott gazdaságvédelmi intézkedései – jelentette ki Izer Norbert.

Hirdetés

Az adóhivatali adatok alapján ezek közül az egyik legeredményesebb a koronavírus-járványnak kitett ágazatok dolgozóinak munkáját megvédő négyhavi járulékkedvezmény volt – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a globális koronavírus-járvány miatt kialakult krízishelyzetnek leginkább kitett ágazatok (például a turizmus, a vendéglátás, a mezőgazdaság) azonnali segítséget kaptak a kormánytól, ennek köszönhetően a munkavállaló bére után csak személyi jövedelemadót, és maximum 7710 forint egészségbiztosítási járulékot kellett fizetnie a vállalkozásnak.

Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy szakmunkás minimálbért kereső munkavállaló esetében mintegy 71 ezer forintról mondott le havonta az államkassza azért, hogy az érintett vállalkozások megőrizhessék a dolgozóik állását – hangsúlyozta az államtitkár. Mint mondta: ezzel a vállalkozásoknak jelentősen olcsóbb lett a foglalkoztatás, és a munkavállalók is jól jártak, hiszen nőtt a nettó jövedelmük. A benyújtott bevallások adatai alapján több mint 21 milliárd forinttal maradt több a koronavírus-járványnak kitett ágazatok dolgozóinál.

Korábban írtuk

A kisvállalati adó (kiva) hatálya alá tartozó cégeknek is járt a kedvezmény – húzta alá Izer Norbert. A kivás vállalkozásoknál összességében több mint 1,1 milliárd forintot hagyott a négy hónapra szóló adókedvezmény. Az első negyedévhez képest a második negyedévben négyszázzal több (összesen 3143) kivás cég vette igénybe ezt a fajta – a járvány által leginkább sújtott ágazatoknak járó – adóügyi könnyítést – részletezte az államtitkár.

Az intézkedés tehát elérte célját, hiszen még a járvány negatív gazdasági hatásaival leginkább sújtott ágazatokban is sikerült megőrizni, sőt hónapról hónapra bővíteni a munkahelyeket – jelentette ki az államtitkár.

A gyors és hatékony gazdaságvédelmi intézkedések egyik legnagyobb eredménye, hogy érdemben sikerült csökkenteni az álláskeresők számát, és Magyarország továbbra is az Európai Unió azon tagállamai közé tartozik, ahol az egyik legalacsonyabb a munkanélküliség – mondta.

Megjegyezte, hogy a bértámogatási programok, a gazdaságvédelmi akcióterv által biztosított újfajta hitellehetőségek, képzések, illetve az adókönnyítések összességében több mint egymillió munkavállalón segítettek.