A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a brit tulajdonú GKN Automotive Hungary Kft. gyáravatásán kiemelte, hogy az autóipari alkatrészeket előállító vállalat a mintegy 52 milliárd forintos zöldmezős beruházás keretében megépülő üzemével a BMW-t, a Mercedes-Benzt, a Suzukit és a Volkswagent fogja kiszolgálni.

Tájékoztatása szerint ezen projekt nyomán már idén 200 új munkahely jöhet létre, a munka második fázisának átadásával, 2026 végéig pedig 1500. Az állam támogatást ad a beruházáshoz, melynek mértékét később fogják nyilvánosságra hozni, amint megtörtént az Európai Bizottság jóváhagyása – mondta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a beruházásért erős nemzetközi verseny volt, amelyet Magyarország nyert meg, a gyárépítés nyomán pedig így tovább erősödik hazánk pozíciója a globális autóiparban.

Aláhúzta, hogy napjaink nehézségei ellenére az autóipar forradalmi átalakulása megállíthatatlanul tör előre, ez pedig óriási lehetőség Magyarország számára, azonban fontos feladatot is állít a kormány elé, mégpedig azt, hogy minél több meghatározó beruházást kell idevonzani.

„Magyarország a győztesek közé akar tehát tartozni az új korszakban is, ugyanakkor azt is akarjuk, hogy a hozzánk települő beruházások is győztesnek érezzék magukat” – fogalmazott.

Hirdetés

Rámutatott, hogy az autóipar már rég a hazai gazdaság gerincoszlopát jelent, a szektor termelési értéke tavaly először elérte a tízezer milliárd forintos „álomhatárt”, és a lendület a jelek szerint kitart, miután az idei első félévben 24 százalékos növekedéssel hétezer milliárd forintot regisztráltak, ami újabb nagy csúcsot vetít előre 2023 végére.

„Azt is tudjuk, hogy az autóiparnak rendkívül nehéz körülmények között kell elérnie ezt a fantasztikus eredményt, hiszen a környezetvédelmi szabályok és előírások egyre szigorúbbak” – mondta.

Kitért arra is. hogy a brit cégek több mint 50 ezer embernek adnak munkát Magyarországon, a kétoldalú kereskedelem volumene pedig tavaly megközelítette a hatmilliárd eurót.

A miniszter szerint az Európai Unió az eddigi legsúlyosabb gazdasági kihívásokkal néz szembe ma.

„És mivel Magyarország mélyen integrálódott az európai gazdaságba, ezért természetes, hogy egy ilyen helyzet számunkra, magyarok számára is komoly kihívásokat rejteget” – jelentette ki.

„Ennek ellenére a magyar gazdaság mégsem csak túlélte a hátunk mögött hagyott válságokat, hanem meg tudott erősödni és növekedési pályán is tudott maradni” – vélekedett.

Erre példaként hozta fel, hogy a 2022-es válságos évben hazánkban megdőlt a beruházások, az export és a foglalkoztatottság rekordja.

„Tavaly 6,5 milliárd eurónyi beruházás érkezett Magyarországra, 142 milliárd eurónyit exportáltunk, és soha annyi ember nem állt még munkában korábban, mint tavaly” – emlékeztetett.

„A csúcsok arra vannak, hogy megdöntsük őket” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy év végére a 13 milliárd eurót is elérheti a beruházások értéke, ami duplája lesz a tavalyinak.

„Exportunk az első félévben már 10 százalékos növekedést mutatott, és az eddig Magyarországra jött beruházások 11 ezer új munkahelyet teremtettek, ami 50 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest” – sorolta.

Korábban írtuk