Hirdetés

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Magyar–Vietnámi Üzleti Fórumon mondott beszédében először is az utóbbi évek súlyos kríziseit taglalta, emlékeztetve arra, hogy öt év alatt három olyan válsággal szembesült a világ, amelyek következtében teljességgel a feje tetejére állt a globális gazdaság, illetve megbomlott a status quo.

Aláhúzta: a koronavírus-járvány miatt rég bejáratott ellátási láncok szakadtak meg, az ukrajnai háború és az arra adott politikai és gazdasági válaszok eredményeként pedig rövid- és közép távon teljességgel ellehetetlenült az eurázsiai együttműködés, illetve az egekbe szöktek az energiaárak.

Emellett szavai szerint a közel-keleti konfliktus kísérőjelenségeként a szabad tengeri kereskedelemmel szemben megindított támadássorozat hatásai is érezhetők már Európában.

„Ebben a viharos időszakban különös mértékben megnő a kiszámítható és kölcsönös tiszteletre alapuló kétoldalú együttműködések jelentősége” – szögezte le.

Korábban írtuk

„Az olyan együttműködéseké, mint amilyen Magyarország és Vietnám együttműködése, amely immár több mint hét évtizedes múltra tekint vissza” – tette hozzá.

Majd üdvözölte, hogy ezt az együttműködést az elmúlt két nap során a felek tovább erősítették.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a megkötött megállapodások nyomán az eddigieknél is szorosabb lesz a külügyi együttműködés, ezek alapján szorosabbra vonják a kulturális kapcsolatokat, megerősítik a közös fellépést a nemzetközi bűnözés ellen, továbbá bővülhet a magyar vízgazdálkodási technológiák exportja is a délkelet-ázsiai országba.

Jó hírnek nevezte ennek kapcsán, hogy a két ország között nincsen nyitott vitás politikai kérdés, csak kölcsönös előnyökön nyugvó együttműködés.

„Ezért minden adott, hogy a vállalatok közötti együttműködés is sikeres legyen” – emelte ki, arra kérve a részt vevő vállalatvezetőket, hogy használják ki ezt a lehetőséget és kössenek minél több üzletet.

„A kétoldalú gazdasági együttműködés folyamatos javításában ránk, a magyar kormányra és a vietnámi kormányra is számíthatnak” – hangsúlyozta a miniszter.