Fotó: MTI/Balogh Zoltán, archív, illusztráció
Hirdetés

Az FKF tájékoztatása szerint több olyan hiánymunkakört is sikerült betölteni az elmúlt hetekben, amelyre hosszabb idő óta kerestek jelölteket: ilyen például a hulladékrakodó, a köztisztasági gépjárművezető, a köztisztasági takarító, a gépjárműszerelő és a lakatos.    

Hozzátették, hogy egyelőre nem változott meg számottevően a fővárosi lakosság hulladéktermelési szokása, a keletkező hulladék mennyiségének nagyságrendjében és összetételében sincs eltérés a járvány kezdete óta. Az FKF és az alvállalkozói által

– Budapestről és az agglomerációs településekről – elszállított hulladék mennyisége az első negyedévben körülbelül 139 ezer tonna volt, amely nagyjából megegyezik a 2019-es hasonló adattal.

Korábban írtuk

A közszolgáltatók napi jelentést küldenek az NHKV-nek. Ezekben eddig nem volt szó a hulladék begyűjtésével kapcsolatos problémáról. Az FKF-nél sem kellett módosítani a hulladékbegyűjtés rendjén. A lomtalanítást viszont egészségvédelmi okokból nemcsak Budapesten, hanem országosan leállították. Néhány hulladékudvart is bezártak, és a személyes ügyfélszolgálat is szünetel.

Az NHKV szerint az ágazat a kritikus időszakban is jól teljesít. A közszolgáltatók intézkedési tervvel készültek fel a járványügyi korlátozásokra – olvasható a Világgazdaság keddi számában.