Kiemelik:

jelentős mérföldkő, hogy az élelmiszerinfláció augusztusban 20 százalék alá, 19,5 százalékra süllyedt, azaz a Kormány intézkedései a szankciós élelmiszerinflációt a decemberi 44,8 százalékos csúcsához képest már kevesebb, mint a felére vágták vissza. Mindez élénkítheti a keresletet, ezzel is segítve a fogyasztás ismételt bővülését.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az adatok kapcsán hangsúlyozta, hogy „a kormányzati intézkedések továbbra is hatékonyak, folyamatosan szorítják le az árakat, a kereskedelmi üzletek között öldöklő a küzdelem. Ugyanakkor az augusztusi inflációs eredmény közel 0,4 százalékponttal magasabb szintet ért el, mint azt a kormányzat várta, ezt pedig a magas üzemanyagárak okozták.”

Hirdetés

Az elmúlt időszakban jelentősen – a KSH adatai szerint júliushoz képest 8,2 százalékkal – emelkedett a járműüzemanyagok ára, olvasható a közleményben.

Az üzemanyagárak alakulása mögött nemzetközi és országspecifikus okok egyaránt meghúzódnak.

A nemzetközi folyamatok közül kiemelhető, hogy Oroszország és Szaúd-Arábia csökkentette termelését, míg az országspecifikus tényezők közül az orosz olaj Brenthez viszonyított árelőnyének csökkenése és a tranzitdíjak emelkedése a legmeghatározóbb. Jelenleg a MOL a piaci átlag három és ötszörösét kénytelen kifizetni a szállításért az ukrán és horvát vezetékhálózat tranzitdíjának növelése miatt.

Nagy Márton hozzátette, hogy „mindennek ellenére sem került veszélybe, hogy év végéig a Kormány egy számjegyűre csökkentse az inflációt, azonban arra az ismertetett okokból minden bizonnyal nem októberben kerül sor”.

Korábban írtuk