Jövőre jelentős lökést adhat a gazdaság bővülésének a kormány által javasolt járulékcsökkentés – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a legfrissebb GDP-adatot kommentálva az MTI-vel.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett adatai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2,0 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a múlt év azonos időszakához képest. A második negyedévben 2,8 százalékkal nőtt a GDP, amelyet a mostani jelentésben vizsgált felül a KSH a korábban közölt 2,6 százalékról.
    
Az NGM kiemeli: a kedvező őszi betakarítási adatok alapján a mezőgazdasági termelés a második negyedévhez hasonlóan 10 százalék felett nőhetett. A piaci szolgáltatások tartósan jó bővülése a bérek emelkedésének, az emelkedő foglalkoztatásnak és a visszafogott inflációs környezetnek köszönhető. 
    
Az ipar és az építőipar gyengébb teljesítménye átmeneti hatásokkal magyarázható – tették hozzá. 
    
Hozzátették, hogy a járműgyártásban a nyári leállások és a gyenge külső konjunktúra eredményezte a lendületvesztést. Az építőipar negyedéves alapon már élénkülést mutathatott, a következő időszakban az otthonteremtési program további várható felfutása érdemben fogja támogatni a szektort – hangsúlyozták.
    
Jövőre az alacsonyabb járulékteher és a minimálbér emelése miatt várhatóan a bérek is emelkedni fognak Magyarországon, ami ösztönzően fog hatni a munkavállalásra is, így érdemben csökkenhet a betöltetlen álláshelyek száma, ezzel tovább nőhet a fogyasztás is – olvasható a tárca közleményében.

(MTI)