A 2011-ben megfogalmazott energiastratégia új változatának jövő nyár végére kell elkészülnie, az energetika és a klímapolitika közös cselekvési terve pedig 2019 végére áll össze – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára a Világgazdaság szerdai számában megjelent interjújában.

Fotó: MTI/Soós Lajos (illusztráció)

Kaderják Péter közölte: Magyarország készülő energetikai és klímastratégiája az üvegházhatású gázok kibocsátásának 40 százalékos csökkentését jelölheti meg 2030-ra 1990-es bázison, míg a megújuló energia végső felhasználásából való részesedése a tervezet szerint 20 százalékra nő.

Magyarország európai összevetésben is kiemelkedő eredményt ért el az egy főre jutó hazai szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében – hangsúlyozta az államtitkár.

Rámutatott: az üvegházhatású gázok visszafogásának fő területe az energiafelhasználás mérséklése, a megújuló energiaforrások hasznosításának növelése, valamint a közlekedés zöldítése.

A kis- és középvállalkozások számára a Ginop 4-es programon belül 2019 első felétől elérhető támogatás a napenergia felhasználásával történő energiaigény-mérséklést ösztönzi majd. A jövő év elején jelennek meg a fél megawattosnál nagyobb naperőművek telepítésére vonatkozó pályázatok – mondta el Kaderják Péter.