Kedvezőek a külkereskedelmi kilátások az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfői adataira reagálva kiemelték, hogy az export felfutása főként a hazai autóipar teljesítményének növekedésével, valamint az európai gazdaság élénkülésével magyarázható.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank elemzője az MTI-nek elmondta, a márciusi külkereskedelmi többlet jelentősen meghaladta a várakozásokat, bár a márciusi ipari termelés meglepő növekedése után az export terén is kiugró eredményre számított az elemző.

A kedvező külkereskedelmi eredmény részben a hazai autóipar teljesítményének, valamint az európai gazdaság erősödésének köszönhető, az alacsony olajár pedig az import értékét csökkenti – mondta.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szintén úgy látja, hogy a kedvező adatok nem csak az olajárak zuhanása miatti cserearány-javulást, hanem a kivitel érdemi felfutását is mutatják.

Az elemző szerint a külkereskedelmi kilátások továbbra is kedvezőek, mert a tavalyinál gyengébb euró, a jóval alacsonyabb olajárak és az Európai Központi Bank mennyiségi lazítása pozitív hatással lehet az európai konjunktúrára, így élénkülhet a külső kereslet, ami ellensúlyozhatja a hazai belső kereslet importnövelő hatását.

MTI