Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Lázár János építési és közlekedési miniszter beszédet mond a közlekedésügyet példamutatóan szolgáló szakembereknek odaítélt elismerések ünnepélyes átadásán a Pesti Vigadó dísztermében 2023. szeptember 21-én.
Hirdetés

Az építési és közlekedési miniszter kiemelte, hogy a magyar közlekedésügyet példamutatóan szolgáló szakemberek elismerését a tárca nem véletlenül időzítette Széchenyi István születésnapjára. A közlekedés annak idején is fontos politikai-gazdasági kérdés volt, a vasút és a hajó ekkor lett a haladás szimbóluma, a fejlettség mutatója, a legfontosabb hatalmi tényezők egyike.

A század második felében Baross Gábornak és a közlekedés további fejlesztésének jutott jelentős szerep a gazdasági fellendülésben, amelynek köszönhetően az ország az Osztrák-Magyar Monarchia részeként nagyhatalmi státuszhoz jutott. A Magyar Államvasutak Európa egyik legkorszerűbb és legerősebb közlekedési vállalata, a magyar gazdaság egyik tartópillére, az innováció jelképe volt ekkor. A vasúti közlekedés polgári fejlődést és felzárkózást eredményezett, döntő szerepet játszott az első világháborúban, és nem véletlen az sem, hogy a trianoni békediktátum tudatosan elszakította a fontos vasúti központokat Magyarországtól – fogalmazott a tárcavezető.

Lázár János szerint akkor lesz ismét erős és befolyásos Magyarország, ha lesz korszerű, XXI. századi közlekedés. Hozzátette ugyanakkor, hogy a legnagyobb erőforrás nem a jármű, az infrastruktúra, a költségvetés, hanem a MÁV-Volán csoport 57 ezer munkavállalója. Az ő teljesítményüket akkor is el kell ismerni, ha a közlekedési rendszer finanszírozását és az infrastruktúra minőségét lehet és kell is kritikával illetni. Ők azok, akiknek a munkájára lehet korszerű közlekedést alapozni, és ők azok, akik nap mint nap biztosítják a közösségi közlekedés működését – indokolta a szakemberek megbecsülését a tárcavezető.

A rendezvényen Közlekedésért érdemérmet kapott Czipár Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt üzemeltetési igazgatója, Nagy Lajos MÁV BLI MMEO (Beruházási Lebonyolító Igazgatóság Mérnöki és Műszaki Ellenőrzési Osztály) irodavezetője, Tóth János az EPTS (European Platform of Transport Sciences) igazgató tanácsának elnöke, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedéstechnológiai és Közlekedésgazdasági Tanszékének vezetője.

Magyar Polgári Repülésért érdemérmet kapott a HungaroControl Zrt. szakembere, Kurucz Mihály István repülésbiztonsági és minőségirányítási igazgató. A Baross Gábor-díjat Csiba József, a BME ITS Nonprofit Zrt. megfelelőségértékelési üzletágának vezetője kapta. Az elismeréssel idén először pénzjutalmat is adtak, amelynek összege az előző évi bruttó átlagkereset tizenkétszerese, vagyis 6 189 192 forint – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Korábban írtuk