Ki gondolta volna húsz évvel ezelőtt, hogy erre is sor kerülhet? A forint, amelynek a nyolcvanas években mesterségesen határozták meg az árfolyamát, immár teljesen szabadon lebeg a világ nagy valutáival szemben. Hosszú út vezetett idáig. A kilencvenes évek elején a Nemzeti Bank és a kormány által meghatározott sávközéphez képest csak +/–0,3, majd 0,5 százalékkal térhetett el az árfolyam. A sáv 1994 végén némileg szélesedett – 2,5 százalékra. A következő lépésre 2001 májusáig kellett várni, ekkor szélesítették +/–15 százalékra a sávot. A forint szabad lebegtetésétől azonban eddig mereven elzárkózott a kormány. Olyannyira, hogy amikor egy éve a Valutaalap felvetette a sáv eltörlését, a Pénzügyminisztérium és a jegybank „kamathullámzásra, és a növekedés visszafogására” hivatkozva utasította vissza a javaslatot. A kormány szerint ugyanis a sávhatárok eltörlése a forint túlzott erősödéséhez vezetett volna, ami ellehetetlenítheti a magyar exportőröket. Így nem meglepő, hogy amikor másfél hete kiszivárgott a hír, hogy Magyarország az árfolyamsáv feladására készül, és a Nemzeti Bank ezt cáfolta, még elemzők is elhitték, hogy csak pletykáról volt szó. Pedig ezúttal igaz volt: nem zörög a haraszt…

Tekintélyt vesztve

Persze most egész más a helyzet, mint két évvel korábban, vagy akár az azt megelőző években. Akkoriban a forint folyamatosan a sáv erős szélén, a 240-250-es euróárfolyam környékén állt. A Járai Zsigmond vezette Nemzeti Bank ugyan fel-felvetette a sáv eltörlését, a kormány azonban hallani sem akart erről. Hogy mennyire féltek a „túlzottan megerősödő” forinttól, arra bizonyíték, hogy 2003-ban Medgyessy Péter javaslatára épp a forint középárfolyamának 2,26 százalékos gyengítéséről született döntés. Ennek értelmében nemzeti valutánk a korábbi 234,7 forint helyett maximum csak 240 forintig erősödhetett az euróval szemben. Ami többször meg is történt: 2004 második felétől 2005 végéig, valamint 2007 elején az árfolyam folyamatosan a 240 forintos sávhatár közelében volt, s ha lett volna lehetősége, valószínűleg át is lépte volna azt. Ahogy 2002 végén, a leértékelés előtt előfordult 237 vagy 236 forintos árfolyam is.

2003-ban elemzők hibásnak minősítették a forint leértékeléséről hozott döntést, azóta azonban úgy tűnik, immár nincs szükség valutánk mesterséges gyengítésére. Az elmúlt másfél év kormányzati döntései olyan mértékben kikezdték a forint tekintélyét, hogy immár nem kell tartani attól: a sáv eltörlése után rohamosan erősödni kezdene valutánk. A forint árfolyama az őszi 253-as szint után januárban 260 forintra süllyedt, majd miután februárban bejelentették a tragikus GDP- és inflációs adatokat, 265-ös szintre esett. E romló tendencia lehetett az oka annak, hogy ezúttal meg lehetett győzni a kormányt az árfolyamsáv eltörléséről – igaz, a politikusok csak az utolsó pillanatban, vasárnap egyeztek bele a döntésbe –, így nem vétózták meg a javaslatot.

– Az eddigi rendszerben a jegybanknak egyszerre kellett őrködnie az inflációs célkitűzés, valamint a forint árfolyama fölött, és a két feladat nem mindig volt egyszerre megvalósítható – indokolta Simor András jegybankelnök az árfolyamsáv feladását. Bár ilyen problémákkal inkább az előző MNB-vezérnek, Járai Zsigmondnak kellett szembenéznie. Mint tudott, ha a forintot sikerül erősíteni, az csökkenti a külföldről behozott termékek árát, vagyis mérsékli az inflációt. 2001-ben azonban a forint árfolyama folyamatosan a sáv erős széléhez tapadt, miközben az infláció magas volt, vagyis csak a sávhatáron túli forinterősítéssel lehetett volna az inflációt lejjebb nyomni. Az árfolyamsáv feladásának bankelnöki indoklása azt is jelenti: mostantól még inkább előtérbe kerül a Járai alatt is sokat hangoztatott „inflációkövető célrendszer”. Vagyis a többi gazdasági mutatót leginkább az inflációs kitűzések megvalósítása érdekében kívánja szabályozni a jegybank. Ahogy Simor fogalmazott: az árfolyam kialakítása teljes egészében a piac dolga lesz.

Bizonytalanság a devizahiteleknél Nemzeti valutánk eddig 240 forintig erősödhetett, s elméletileg 324 forintig gyengülhetett volna az euróval szemben. Bár a lebegtetés bejelentése óta 264,2-ről 257-258 forintos euróárfolyamig kapaszkodott valutánk, elemzők szerint jelentős felértékelődést csak hosszú távon hozhat a döntés. Azonban már ez is a régi aggályok megfogalmazására ösztönöz bizonyos elemzőket. Karsai Gábor, a GKI vezérigazgató-helyettese például kijelentette: a forint várható jelentős erősödése visszavetheti hazánk exportteljesítményét.

Pont a másik irányú csúszás, a forint parttalan gyengülése miatt aggódnak a devizahitelben eladósodottak. Nincsenek kevesen: ma már a hitelek 55 – a fogyasztási hitelek 68, a lakáshitelek 46 – százalékát devizában jegyzik. A 3254 milliárd forintos devizahitel-állomány azt jelenti, hogy minden egyes magyar családra 813 ezer forintos devizaadósság jut, vagyis valutánk minden 10 százalékos gyengülése közel egyhavi átlagfizetéssel növeli az adósságterhet (a törlesztőrészletet pedig havi ötezer forinttal). Surányi György, korábbi jegybankelnök azonban arra hívja fel a figyelmet: a forint még az árfolyamsáv időszakában sem gyengült soha a gyengébbik sávhatár közelébe, értelmetlen tehát ennél is rosszabb helyzetről vizionálni. Eddig 284 forintos euróárfolyam jelentette nemzeti valutánk jegyzésének a mélypontját.

Kérdés ugyanakkor, a jelenlegi helyzet mennyiben hasonlítható a korábbi időkhöz. Az unióhoz frissen csatlakozó országokban normális jelenség a nemzeti valuta felértékelődése. Hisz gyorsan nő a termelés, a termelékenység, vagyis a munka értéke. Ennek megfelelő folyamatok zajlottak hazánkban is 2006 elejéig, amikor a forint árfolyama folyamatosan a sáv erős szélét ostromolta. Az utóbbi két évben azonban figyelmeztető volt: immár nem kellett erővel tartani a forintot az árfolyamhatáron, valutánk magától gyengülő pályára állt. Hiába tette úgy ahogy rendbe a kormány az államháztartást, a 0,8 százalékra lassuló gazdasági növekedés, a 8 százalékra felugró infláció, s a GDP 65 százalékára emelkedő államadósság azt üzente a befektetőknek: Magyarország kifulladóban van, s emiatt egyre kevésbé vonzó a forint. Amennyiben ez a tendencia folytatódik, könnyen előfordulhatnak korábban elképzelhetetlenül gyenge árfolyamok is. Márpedig a jegybank legújabb prognózisa semmi jót nem ígér. A forint felszabadításával egy időben ugyanis Simor András bejelentette: a Nemzeti Bank rontott korábbi gazdasági prognózisain. Eszerint a GDP idei növekedése 2,4 százalék helyett csupán 2 százalék lesz, az infláció pedig 5 helyett 5,9 százalék. Igazán tragikusnak azonban a jegybankelnök azt látja, hogy jövőre az euróbevezetés feltételeinek megfelelő 3 százalékról 3,6 százalékra kellett emelniük inflációs prognózisukat. Ezzel kapcsolatban Simor András felszólította a kormányt és az önkormányzatokat: hatósági áremeléseiknél legalább ők vegyék komolyan a hivatalos inflációs célkitűzést. Aligha várható el ugyanis a magángazdasági szereplőktől ennek szem előtt tartása, ha közben a hatóságok a beígért infláció többszörösével próbálják növelni bevételeiket.

Szomszédainknál működik

Hazai és nemzetközi elemzők egyaránt üdvözlik, hogy a forint árfolyamának felszabadításával Magyarország csatlakozott a „nagykorú valuták klubjához”. Jean-Claude Juncker, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának soros elnöke szerint „Magyarország helyes elhatározást tett”, londoni elemzők pedig egyenesen „tökéletes időzítésről” beszélnek. Csehország 1997-ben, Lengyelország 2000-ben szabadította fel a korona, illetve a zloty árfolyamát. Tapasztalataik nem rosszak: a zloty azóta mintegy 25, a cseh korona pedig 20 százalékot erősödött. Ráadásul a koronát – és az utóbbi két évben a zlotyt is – nem sújtották a forint árfolyamára jellemző nagy kilengések.

Kérdés ugyanakkor, napjaink Európájában valóban a szabadon lebegő árfolyam jelenti-e a pénzügyi rendszer fejlődésének csúcsát? Környezetünkben egyedül a közép-európai tigrissé fejlődött Szlovákia tart fenn kötött árfolyamot. Szomszédunk ugyanis jövőre át kívánja venni a közös európai valutát. Márpedig az euró bevezetésének feltétele, hogy előtte a jelölt ország két évet töltsön az úgynevezett ERM II.-rendszerben, ahol valutája csupán +/– 15 százalékkal ingadozhat. Éppen annyival, mint amennyi a most megszüntetett magyar rendszerre jellemző volt. Vagyis az árfolyamsáv feladásával tulajdonképpen visszaléptünk az euró bevezetésének egyetlen teljesített feltételétől.

A Fitch nemzetközi hitelminősítő arra hívja fel a figyelmet: a forint árfolyamának lebegtetésével Magyarország deklarálta, hogy 2014 előtt nem tervezi az euró bevezetését. Nem logikus ugyanis, hogy ha már megszüntették, egy-két éven belül visszaállítsák a sávos árfolyamot. Ha pedig ehhez hozzáadjuk az ERM II.-rendszerben megkövetelt két évet, a legjobb esetben is 2013-nál járunk. Persze a csúszás nem meglepő. Bár a Brüsszelnek beadott konvergencia-programban a kormány azt ígérte, 2009-re teljesíti a bevezetés feltételeit, a jövő évre szóló prognózisok szerint ez az infláció és az államadósság tekintetében legalább egyéves késésben vagyunk.

A jegybanknak persze továbbra is lehetősége lesz befolyásolni az árfolyamot. Ahogy eddig is előfordult, hogy az MNB euróeladásokkal vagy kamatemeléssel erősítette a forint árfolyamát. A különbség mindössze annyi: a jövőben bizonyos árfolyamnál a jegybanknak nem lesz kötelező alkalmaznia ezeket az eszközöket. Simor András azonban ígéri: a Nemzeti Bank továbbra is az infláció alacsony szinten tartását tekinti fő feladatának, márpedig ez nem tartható túlzottan gyenge forinttal. Vagyis, ha burkoltan is, de valamiféle árfolyamcél továbbra is megmarad a jegybank politikájában.

A Dresdner Bank elemzői ugyanakkor arra figyelmeztetnek: a lebegtetéssel megnő a politikai döntéshozók felelőssége. Amennyiben ugyanis a kormány nem folytat következetes, áttekinthető gazdaságpolitikát, tragédiához is vezethet a szabad árfolyam.

Kárász Andor