A bankszámláin 150 millió dollárt parkoltató, tavaly 6 milliárd forintos nyereséget felmutató céget 1 dollárért adta el igazgatója – a tulajdonos engedélye nélkül –, a különös tranzakcióban az orosz titkosszolgálat is érintett, az Emfesz pedig négy hónapja nem tud elszámolni azzal, honnan veszi az értékesített gázt.

A hazai közvélemény másfél hónapja egy szűkszavú közleményből értesülhetett arról, hogy a hazai piac 23 százalékát ellátó Emfesz az ukrán Dmitro Firtas kezéből mindössze 1 dollárért egy svájci cég tulajdonába került. Ám a hírt gyorsan pontosítani kellett. A svájci cégről kiderült, hogy valójában a magyar Gazda Tamás áll mögötte. Majd miután a Nemzeti Nyomozó Iroda a dolog abszurditása miatt vizsgálódni kezdett, a napokban beismerték: valójában meg nem nevezett orosz üzletemberek állnak az ügylet mögött.

Mint a krimiben

A keleti ügyekben különösen tájékozott Népszabadság krimibe illő fordulatokkal írja le az eladás részleteit. Miután az Emfesz tulajdonosa, a Monaco közelében élő Firtas napokon keresztül nem tudta telefonon elérni saját vezérigazgatóját, Góczi Istvánt, egy hozzá közelálló másik üzletembert, Knopp Andrást bízta meg a cégvezetésével. Mivel az Emfesz székhelye a Szabadság téri bankcenter, Knopp pedig más, szintén energiaügyekkel foglalkozó cégeit szintén az épületből irányítja, az új megbízott azonnal lement egy emeletet, hogy átvegye a gázszolgáltató működését felügyelő vezérlőszobát. Rosszat sejthetett, ugyanis magával vitte a rendőrség terrorelhárító szolgálatának néhány volt munkatársát – ők már jó ideje Firtas üzleti ügyeinek biztosításával keresik kenyerüket.

Az Emfesz-telephelyen azonban egyetlen vezető beosztású munkatársat sem találtak, azok ugyanis egy vészkijáraton át már eltávoztak. Így Knopp minden alkalmazottat kitessékelt a helyiségből, az ajtó elé őröket állított, más kommandósait pedig Góczi után küldte az épület garázsába. A bukott igazgatót utol is érték, ám ő felkiáltott: fegyver van nálam. Majd a zavarodottságot kihasználva az épülettel szemben, a Nemzeti Bankot biztosító rendőrökhöz szaladt.

Végül Góczi felhívta Knoppot, és oroszul közölte, hogy Moszkvába utazik, tisztázni a helyzetet az orosz titkosszolgálattal. Ezt követte másnap a már említett sajtóhír: Góczi eladta a céget egy dollárért a svájciaknak. Akikről aztán kiderült, hogy magyarok, végül hogy oroszok. Firtas pedig, az Emfesz addigi tulajdonosa feljelentette volt igazgatóját, hogy egy négy évvel ezelőtti általános felhatalmazással élve – tudta és engedélye nélkül – adta át a céget. Az új tulajdonos megerősítette Góczit vezető posztján, az ukránok biztonsági embereinek el kellett vonulni, a Cégbíróság és a Magyar Energiahivatal pedig rekordidő, mindössze 3, illetve 8 óra alatt jóváhagyta a tulajdonosváltást.

Emlékezetes: egy másik orosz érintettségű ügyben, a Szurgutnyeftegaz Mol-tulajdonszerzésében ugyanez a hivatal épp arra hivatkozva tagadta meg a tranzakció bejegyzését, hogy a cégnek ismeretlenek a valós tulajdonosai.

Az 1 dolláros vételár az orosz sajtóban is kiverte a biztosítékot. A Vedomosztyi gazdasági lap címlapon hozta a sztorit: Magyarország 1 dollárért címmel. Az eladás pillanatában ugyanis az Emfesz számláin 150 millió dollár volt, ami a céggel együtt így a RosGas tulajdonába került. Másrészt az orosz-svájci vevőt képviselő Gazda Tamás korábban – sőt még az adásvétel időpontjában is – Góczi helyettese volt az Emfesznél. Az igazgató tehát egy kreatívan felhasznált meghatalmazással lényegében saját helyettesének adta el Firtas tulajdonát, aki rögtön újra kinevezte őt legfőbb vezetőnek. S hogy a dolog biztosan gördülékenyen menjen, Ukrajnában a szerződést megelőző napon leállították az Emfesznek szánt gázszállítmányokat.

Így Góczi – és az adásvételt pártoló Magyar Energiahivatal – arra hivatkozhatott: az akcióval csak megmentették az Emfeszt, s vele a magyar gázpiac 23 százalékát a csődtől.

Rejtélyes források

Az Emfesz 2004-ben jelent meg hazánkban, kezdetben azonban csak cégek kiszolgálására törekedett. Vonzó áraival 2007 végére elérte, hogy a 400 legjelentősebb ipari fogyasztóból 200 a társaság ügyfele legyen.

Az igazi terjeszkedés azonban csak ezután kezdődött. 2008 elején a cég elindította lakossági üzletágát: a gas.hu névre keresztelt alvállalkozás hirdetéseiben a gázszámlák karcsúsítását ígérte, hogy az Energiahivatal által meghatározott lakossági tarifánál 8 százalékkal olcsóbban adják a gázt. Év végéig tízezer fogyasztót győzött meg az ajánlat, s pártolt át az új társasághoz. Annak ellenére, hogy energiapiaci szakértők már az akció indulásánál állították: az Emfesz korán lépett, s a váltás kockázatokat hordoz a lakosság számára (Demokrata, 2008/9.). Majd idén januárban tovább hengerelt a cég. Az Emfesz elnyerte az 1,2 milliárd köbméter kapacitású stratégiai gáztározó feltöltésének jogát, aminek keretében augusztustól napi 10-12 millió köbméterrel kellene növelnie a hazai tartalékokat…

Az sem az ipari fogyasztókat, sem a lakosságot, sem a közhivatalokat nem zavarta, hogy az Emfesz kezdettől nem tudta megmagyarázni, honnan szerzi be a 8 százalékos engedménnyel kínált gázt. Borisz Sesztakov kommunikációs igazgató akkor a Demokratának ezt az orosznál olcsóbb türkmén forrásokkal magyarázta. A türkmén gázról azonban hamarosan kiderült, hogy a Gazprom szinte a teljes mennyiséget felvásárolja, ráadásul az orosz cégé az egyetlen szállítási útvonal, vagyis az Emfesz aligha szerezhet be közvetlenül nagy mennyiséget Türkmenisztánból.

További kérdőjel volt, hogy az ukrán cég miképpen tudta ellátni magyar üzletfeleit azokban az időszakokban, amikor Ukrajna egyáltalán nem kapott gázt Oroszországtól.

A legújabb információk egyébként cáfolják az olcsóbb türkmén forrás elméletét. Góczi újabban arról beszél: az Emfesz Firtas másik cégétől, a RosUkrEnergótól kapta a gázt. A RosUkrEnergót ugyanis az ukrán elnök – amúgy piaci szempontból teljesen fölösleges – közvetítőként iktatta be az Oroszországból érkező gázkereskedelembe. S a cég fizetségként nem pénzt, hanem annak megfelelő értékű gázt kapott – ezt adhatták el olcsóbban Magyarországon.

Csakhogy a legutolsó, idén januári orosz–ukrán gázvita következményeként a RosUkrEnergót kizárták a közvetítő cégek sorából. Ez az oroszok egyik feltétele volt, de az ukrán elnökkel hagyományosan feszült viszonyban álló Julija Tyimosenko miniszterelnök egyetértésével is találkozott.

Az év eleje óta tehát az Emfesz forrásai elapadtak – rejtélyes módon a társaság mégis április végéig képes volt ellátni magyarországi fogyasztóit. A Vedomosztyi most magyarázatot kért Góczi Istvántól, ám az igazgató csak annyit tudott mondani: mivel Ukrajnában a rendszerben levő gáz 20-25 százaléka ismeretlen módon eltűnik, nem volt meglepő, hogy a társaságtól hónapokon át senki kért mérleget és kimutatást. Ilyen ügyletektől függ Magyarország biztonságos gázellátása: a januári dátum egyébként duplán feszegeti a magyar hivatalok felelősségét, az Emfesz ugyanis épp akkor nyerte el a stratégiai tározó feltöltésére kiírt tendert, amikor elveszítette beszerzési forrásait…

Homályos viszonyok

Az Emfesz körüli bonyodalmak jócskán igazolják azokat, akik aggódva szemlélték az orosz–ukrán tőke térhódítását Magyarországon. A térségből jött cégek átláthatatlan tulajdonosi viszonyokat, a politikához való rejtélyes kapcsolódási pontokat, vagyis az üzleti élettől független bizonytalanságokat hoznak a befogadó ország rendszerébe.

Persze ez nem az Emfesz mostani tulajdonosváltásánál szúrt szemet, eddig is magas helyekre bekötött orosz érdekcsoportok marakodtak egymással. Az abszurd helyzet, hogy a két magyar igazgató telefonon oroszul tárgyalt, sok mindent elárul. Knopp András, az MSZMP nyolcvanas évekbeli kulturális miniszterhelyettese a rendszerváltozás után szintén az orosz–ukrán gázkereskedelembe ékelődött. Cége, az Eural Trans Gas ugyanazt a szerepet játszotta, mint a RosUkrEnergo – öt évvel ezelőttig, amikor a politikai széljárás fordultával át kellett adnia szerepét az utóbbinak.

Szintén sok kérdést felvet a RosUkrEnergo tulajdonosának, Dmitro Firtasnak a személye. A cég évi egymilliárd dollárt szakított a közbeékelt közvetítői szereppel. Hivatalos magyarázatok szerint az volt a dolga, hogy felügyelje a drágább orosz, és az olcsóbb türkmén gáz keverésénél a megfelelő arányok betartását. E jelképes munkáért hatalmas bevételt szakító cégnek jó ideig ismeretlenek voltak a tulajdonosai. Ahogy a Demokrata tavaly márciusban megírta: a világ a Magyarországon Szeva bácsiként ismert bűnözőt, Szemjon Mogiljevicset sejtette a társaság mögött, az ügyben még az FBI is folytatott vizsgálatot. Csak jóval később jelentette be Firtas, hogy – a Gazprommal felesben – ő a RosUkrEnergo tulajdonosa. A nagyvilág azonban továbbra is hitetlenkedett.

Kiderítették, hogy a kilencvenes években Firtas vezetője volt Mogiljevics egyik első, Highrock Properties nevű vállalkozásának (Demokrata, 2008/11.).

A Global Witness korrupcióellenes szervezet munkatársai megkísérelték felkeresni az Emfeszt 1 dollárért megvásárló RosGas valódi tulajdonosát. A cégbejegyzésben szereplő címen nem találták a céget, a telefonszámon egy mobiltársaság üzenetrögzítője jelentkezett, az ismert magyar megbízottak pedig nem voltak hajlandók válaszolni a kérdésekre. Megint kezdődik… Magyarország gázfogyasztásának közel negyede a tét.

Kárász Andor